Relikviák az óceán fenekéről

Vannak az emberiség számára kulcsfontosságú pillanatok, tárgyak, amelyek ott és akkor egy vihar szemében voltak, amely megváltoztatta a történelem menetét. A XX. század legnagyobb pillanatainak egyike kétségkívül a holdraszállás – és most egy-két nagyon fontos tárgyat sikerült visszaszerezni ezzel kapcsolatban…

Egy Saturn-5 hajtómű, a tengerfenékre süllyedve

Az Amazon webes áruház alapítója, Jeff Bezos expedíciója kiemelte az Atlanti-óceán fenekéről azokat a hajtóműveket, amelyek a NASA gigantikus Saturn-5 rakétáit hajtották – és amelyek a Holdra indították az asztronautákat.

A milliárdos elmondta:

“Annyi mindent találtunk! Egy víz alatti csodaországot láttunk – egy elképesztő, F-1 hajtőművekből álló szoborparkot, amelyek tüzes, pusztító végre jutottak, és amik emléket állítanak az Apollo-programnak.”

Miután a Saturn-5 rakéták felvitték az űrhajósokat a hatvanas és hetvenes években a világűrbe, a rakétánként öt-öt F1-es hajtómű visszazuhant az Atlanti-óceánba, és lesüllyedt a fenekére. Úgy volt, hogy ott is maradnak, elfeledve, örökre.

De kb. egy évvel ezelőtt Bezos bejelentette: privát, titkos expedíción megtalálta az 1969-es Apollo 11 küldetés F1 hajtóműveit, melyek az első embereket indították el a Hold felé.

Egy kiállított Saturn-5

A NASA üdvözölte Jeff Bezos tervét, hogy visszaszerezzék a hatalmas hajtóműveket a tengerfenékről. Ezek a roncsolt gépek az emberiség Nagy Lépésének legfontosabb tárgyi emlékei közé tartoznak.

Amikor Bezos bejelentette, hogy csúcstechnológiás szonárjaikkal megtalálták a hajtóműveket, nem akart reményeket kelteni: elmondta, nem tudja, milyen állapotban vannak az F-1-esek. Hiszen nagyon nagy sebességgel csapódtak az óceánba, utána pedig 40 éven át pihentek a sós vízben. De volt ok a bizakodásra is – ezeket a hajtóműveket elég strapabíró anyagból készítették.

4270 méter mélyen, a videóban látható módon távirányítású robotokkal tárták fel a területet, amelyet belepnek az alkatrészek. Ahogy Bezos fogalmaz:

“Gyönyörű tárgyakat fotóztunk le a nyughelyükön, és sok fontos darabot már fel is hoztunk. Minden egyes tárgy, amelyet a fedélzetre hozunk, ezer és ezer mérnököt idéz meg nekem, akik együtt dolgoztak akkor egy ügyön, amiről addig biztosan úgy hitték: lehetetlen. A csapattagokat a Hold-küldetések költői visszhangjai is megérintették: ahogy a robotok siklottak, olyan volt, mint a mikrogravitáció. A látótér feketesége. Az óceánfenék szürkesége, színtelensége. Csak időnként felbukkanó mélytengeri halak törték meg az illúziót.”

A felhozott alkatrészeket alaposan megvizsgálták, hogy kiderüljön, melyik misszióból származnak. Viszont nagyon sok sorozatszám hiányzik, vagy sérült, így nehéz meghatározni a küldetéseket. Akárhogy is, Bezos expedíciója elég alkatrészt hozott fel két teljes Saturn-5 rakéta rekonstrukciójához.

A rekonstruálás azonban nem fogja őket újszerű állapotba juttatni – ez pedig részben szándékos: azt akarják, hogy ezek a gépek elmeséljék történetüket: az 5000 mérföld/órás visszatérést, a negyven éves óceáni nyugvást… Bezos bízik benne, hogy így kiállítva lenyűgöző dolgokra inspirálják majd az embereket.

“Egy víz alatti csodaországot láttunk…”

Bezos és hajója most Cape Caneveral felé tartanak, ahol átadják a tulajdonosnak a tárgyakat – a NASA-nak -, akik a rekonstrukcióról és a kiállításról gondoskodni fognak: a tervek szerint az egyik rakétát a Smithsonianban lehet majd megtekinteni.

forrás: space.com

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?