Repülj súlytalanul!

Az emberek általában két okból vágynak az űrbe.  Vagy szeretnék megnézni a Földet a magasból, vagy kipróbálni a súlytalanságot.  Az utóbbi kis szerencsével – és egy adag pénzzel – mostantól elérhetö.

A földön csak a szerencsés kevesek próbálhatják ki a tudományos keretek között a súlytalanság élményét. Erre ugyanis egy mód van csak: egy speciális repülővel parabola pályán zuhanni, mint egy eldobott kő. Ilyen géppel rendelkezik az amerikai, az orosz, és az európai űrügynökség is.

A Francia Űrügynökség tulajdonában lévő Zero-G nevű Airbus A-300 repülőgép különlegesen lett átalakítva. Az utastér egyetlen nagy párnázott tér, ülések nélkül, kapaszkodókkal és hálókkal felszerelve. Itt próbálhatják ki a súlytalanság élményét az űrhajósok és kutatók, itt végeznek súlytalansági kísérleteket, de ebben a gépben hajtották végre az első Zero-G műtétet is. Egy-egy ritka alkalommal civil csapatok is pályázhattak, hogy mikrogravitációs kísérleteket hajtsanak végre a fedélzeten. De utasokat eddig még sosem szállított.

Mostantól erre is lehetőség van. A gépet üzemeltető NoveSpace vállalat ezentúl évi három repülést szervez, amelyre bárki jelentkezhet. Mindössze három feltételük van: betöltött 18. életév; orvosi alkalmassági vizsgálat; és 5980 euró (1 700 000Ft) útiköltség befizetése.

Jean-François Clervoy űrhajós, a Novespace vezérigazgatója nyilatkozta: “Ez annyira furcsa érzés, hogy nem nehéz belátni, miért is érdekli annyira sok tudományterület képviselőjét. Megtapasztalni a súlytalanságot egy parabolikus repülés közbe tényleg olyan, mintha űrhajós lehetnél egy napra! “

Egy alkalommal egyszerre negyven utast visznek fel, akiknek a segítéséről szakszemélyzet gondoskodik. A repülés két és fél órán keresztül tart, ez alatt 15 olyan parabolarepülést végez a gép, amely leszálló ágában fellép a súlytalanság. Ez összesen kb. 5 percig fog tartani. Az első repülés március 15-én Bordeaux Mérignac repülőteréről indul. A második út június 24-én lesz Párizsban, de erre már az összes jegy elkelt.

A repülésre a jegyeket a legnagyobb repülőjegy bróker, az Avico árusítja. Jegyet rendelni a http://www.airzerog.com oldalon lehet. A bevételből a gép fenntartását, és egy új gép beszerzését kívánják részben finanszírozni.

– Toochee

(via CNES)

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?