Részleges napfogyatkozás március 20-án

Most pénteken délelőtt hazánk egész területéről látható lesz, ahogy a napkorong mintegy 60 %-a a Hold takarásába kerül.

Amint azt a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) is írja, a napfogyatkozás olyankor jön létre, amikor Holdunk a Föld és a Nap közé kerül, és a Hold árnyéka bolygónkra vetül. A jelenség a Föld felszínén állva csak az árnyék területéről figyelhető meg.

Ez a mostani teljes napfogyatkozás lesz, ám kevés lakott területet fog érinteni: főként az Atlanti-óceán térségéből (például a Feröer-szigetekről) lesz jól látható, ahogy a Hold egészében eltakarja a Napot. A jelenség Európa teljes területéről látható: minél nyugatabbra, azaz minél közelebb helyezkedünk el a teljesség sávjához, annál nagyobb mértékű részleges fogyatkozást láthatunk. Ezért lesz ’csak ’ részleges ez a napfogyatkozás innen, Magyarországról nézve (A legközelebbi egyébként a 2020-as évek második felében lesz várható, de ott már csak 30 % fog eltűnni.)

Magyarországon közel negyven helyen lesznek szervezett, távcsöves bemutatók, így az érdeklődők ezekhez csatlakozva szakértői kommentárral figyelhetik az eseményt. A hazánk nagyobb városaira érvényes kontaktus adatokat az alábbi táblázat tartalmazza. (Az időpontok Világidőben (UT) szerepelnek, ezért 1 órát hozzá kell adni!)

A MCSE nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy senki ne nézzen a Napba távcsővel, szabad szemmel, videokamera vagy fényképezőgép keresőjén keresztül, mivel a napfogyatkozás óvatlan megfigyelése nagyon veszélyes, maradandó szemsérülést, vakságot okozhat. A napokban sajnos hiánycikk lett a védőfóliás szemüveg, ám most mégis lehetőség lesz arra, hogy profi körülmények közt, szakemberek segítségével lehessünk a napfogyatkozás tanúi egy-egy csillagvizsgálóban. Ezen a linken lehet böngészni a helyszínek között:

A Magyar Tudományos Akadémia a Széchenyi téri székház előtti parkolóban szervez bemutatót, a védőszemüveget pedig a helyszínen biztosítják. A látogatók napfoltokat, esetleg napkitöréseket is láthatnak majd. Mivel a Napnak csupán 60 %-át takarja el a Hold, teljes sötétségre nem számíthatunk. Az MTA nagytermében két csillagászati ismeretterjesztő előadást és egy élő tudósítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Az élő tudósítás a Feröer szigetekről jelentkezik, amely a teljes napfogyatkozás sávjába esik. Az előadások ingyenesek, azonban a férőhelyek korlátozott száma miatt regisztráció szükséges.

Teljék hát ez a péntek a napfogyatkozás jegyében!

Bósa Diána

 

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?