Robotok, drónok és űrhajók a Várkert bazárban

Szeptember 23-án a Várkert Bazár világörökségi helyszínén összegyűlnek a tudományok nagyágyúi, hogy a nagyközönség előtt kössék össze a Földet a világűrrel, a robotokat az emberekkel, a tudományt a kíváncsiskodókkal a régió leginspiratívabb STEM fókuszú tudományos buliján. Mi is kint leszünk néhány könyvújdonsággal.

A rendezvényen izgalmakban nem lesz hiány: a Várkertben felépített pályán versenydrónok és pilótáik mérik össze tudásukat, virtuális sétát tehetünk a CERN részecskegyorsítóban, kapcsolatba léphetünk a NASA űrhajósaival, de a fesztiválon megjelenő több mint 60 kiállító és előadó jóvoltából önjáró robotokkal, Mars-szondával, utazó planetáriummal vagy robotépítéssel is készülnek a szervezők. Látványos bemutatók, kísérletek szemtanúi lehetnek a látogatók, előadásokat hallgathatnak a világűrről, a csillagokról vagy éppen a mesterséges intelligenciáról, sőt még egy valódi űrjárót is megcsodálhatnak majd. A robotika kedvelői is megtalálhatják számításukat, hiszen a kiállítók egy része erről a területről érkezik.

unnamed

 

Ha van is a tudománynak elefántcsonttornya, azt leromboljuk
A régió egyik leginspiratívabb tudományos fesztiváljának célja, hogy közelebb hozza az emberekhez az „elefántcsonttoronyba” zárt, gyakran távolinak tűnő tudományokat és megmutassa, hogy a STEM érdekes, izgalmas területeket és megközelítéseket rejt.

„A tudományos világ a laikusok számára sokszor túlságosan távolinak tűnik, pedig egy olyan korban, ahol az innovációk és azok elterjedése napról napra befolyásolja mindennapjainkat és szokásainkat, nem árt tisztában lenni azzal, hogy hol is tartunk most a tudományos szférában. Lehet, hogy az a robot, amit most még tátott szájjal csodálunk egy rendezvényen, néhány év múlva már a saját szobánkba is beférkőzik. A Tudományok Fővárosához hasonló rendezvények pontosan ennek a megismerésnek adnak teret.” – mondta el Bartók Marcell a Tudományok Fővárosát szervező Vízió Tudománykommunikációs Ügynökség vezetője, majd hozzátette – „Mindemellett persze nem titkolt célunk a STEM-területek, a mérnöki és tudományos pálya népszerűsítése, az utánpótlás bevonzása is.”

unnamed (1)

 

A Magyar Villamos Művek Zrt. főtámogatását élvező rendezvényen a látogatók izgalmasabbnál izgalmasabb interaktív programokon vehetnek részt. A rendezvény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnöke pedig Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. Kiemelt támogatóként lesz jelen a National Instruments, a Richter Gedeon Nyrt., a Szerencsejáték Zrt., a Moove.hu, a Visual Europe Group, a Drone Racing Hungary, a Szent István Egyetem és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ.
A belépés ingyenes!
Helyszín: a Várkert Bazár teljes területe
Időpont: szeptember 23. 10.00-23.00

Facebook hozzászólások
E-könyv akció

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Karácsonyi akció