Soha nem álltunk ennyire készen az apokalipszisre

November 10-én jelenik meg a Fallout 4, a Bethesda Softworks régóta várt játéka. Mivel korábban is elég gyakran adtak ki olyan játékokat a kezükből, amelyek jelentős hatást fejtenek ki minden gamer életére több műfajban is (Quake, Doom, Skyrim…), egyáltalán nem túlzás arra számítani, hogy a legújabb Fallout az év játéka lesz. Főleg ha visszatekintünk a korábbi részekre. A készítők (Todd Howard és csapata) ígéretei alapján sok újdonságra számíthatunk, de arra is törekednek, hogy megdobogtassák a hűséges veteránok szívét néhány jól ismert részlettel. Az alábbiakban igyekszem összefoglalni, hogy a Bethesda demokratikus csapatmunkája (szavazásokat tartottak, és folyamatosan megvitatták a legapróbb részleteket is) milyen változásokat eredményezett, és mi az, ami továbbra is a régi.

A világ természetesen továbbra is teljesen nyitott és hatalmas. Ezen kívül lenyűgözően részletes is. Megnézhetjük akár a legyeket a falakon. A készítők 400 óra játékidő után is megkérdezik egymást néhány újdonságról, amivel találkoznak. Ezúttal azonban Boston az a város, amiben a legtöbb időt töltjük. Természetesen egy kis eltérés lesz az eredeti városhoz képest leromboltság és technológiai fejlettség szempontjából. A készítők véleménye alapján a város különösen alkalmas arra, hogy sokat lássunk belőle akár kevés idő alatt is, de a sokévnyi munkájuk biztosítja, hogy ha esetleg hónapokat töltünk a játékkal, akkor se unjuk meg. Főleg mivel mostantól lehetőségünk nyílik gyakorlatilag felépíteni egy saját települést. Mintha Minecraftoznánk, csak milliószor jobb grafikával… A készítők izgatottan várják, hogy a közösség mit kezd az új lehetőséggel. Ezen kívül néhány NPC viselkedésében komoly változást hozhat az az ötletük, hogy még egy ilyen posztapokaliptikus világban is vannak, akik elfogadják és feldolgozzák az eddig történteket, majd továbblépnek egy jobb jövő reményében. Persze ha nem tetszik a véleményük egyszerűen elsétálhatunk, mialatt beszélnek hozzánk, vagy lelőhetjük őket ha kedvünk tartja, mivel mostantól még párbeszéd közben is teljesen szabadok vagyunk.

Ez talán megfelelő elégtételt biztosít azon kritikusok számára, akik szerint a Fallout világa csodás ugyan, de a benne élő karakterek és küldetések gyakran unalmasak. (A küldetések sablonszerűségével nem tudok egyetérteni, miután az egyik karakterem saját bőrén tesztelte a radioaktivitás hatásait egy mellékküldetés során a Fallout 3 ban.)

Fallout4_2

Eltérések a játék részleteiben:

Kezdjük talán a karakter generálással, amivel (szinte) minden RPG rajongó képes órákat eltölteni. A Fallout 3 karaktergenerálási folyamata a legötletesebb, amit valaha láttam, és úgy gondolom ezt nem sikerült felülmúlni, viszont természetesen olyan részletesen alkothatjuk meg magunkat, ami illik a világhoz. Egyszerűen rávisszük az egeret bármelyik részletre, és már változtathatjuk is. Még kommentárt is kapunk hozzá a párunktól.

Az egyik nagy újítás az, hogy a karakterünknek ezúttal hallható hangja lesz akár férfi akár nő, mivel a Bethesda felbérelt két profi szinkronszínészt erre a feladatra. Büszkék is a két nem közti eltérésekre egy-egy helyzetben.

Társakról jut eszembe: lesz egy nagyon okos kutyánk, akinek mindenféle utasítást adhatunk a csavarkulcs visszahozásától kezdve az ellenségeink szétmarcangolásáig, a helyzettől függően. A kutyánk nem az egyetlen aminek a korábbi részekhez képest javul az intelligenciája ( a veteránok emlékezhetnek a Fallout 2-ből az első falu melletti vadászterületen található kutyusra, aki minden alkalommal belelépett a radioaktív tócsába, ha futottunk). A humanoid társak is megjegyzik, hogy bánunk velük, és bár ez konkrétan nem hangzott el, de talán ellenünk is fordulhatnak. Ezt alátámasztja az egyik új képesség, amit elsajátíthatunk szintlépéskor. Ez megakadályozza, hogy sebzést szenvedjünk el a társaktól.

A képességrendszerről mindenképpen említést kell még tennem, mivel ez is egy lényeges változáson megy keresztül, bár a klasszikus alapokat megtartva. A karakterünk szokásos hét alaptulajdonsága meghatározza, hogy milyen képességeket tanulhatunk meg. Ez nem teljesen újdonság, maximum jobban látható a képességfa, mondhatná bárki, aki nem nézi a dolgot elég közelről. Viszont a Fallout 4-ben ha elsajátítunk egy képességet, annak különböző fokozatai lesznek, amelyek nem csak az erősséget változtatják, hanem teljesen új lehetőségeket biztosítanak számunkra. (Körülbelül 275 szintnyit.) Például egy idő után megtanulhatjuk lefegyverezni az ellenfeleinket. Vagy, mivel a teljes szabadság elve a karakter fejlesztésének estében is fennáll, ellenállóvá tehetjük magunkat az alkohol hatásaival szemben, vagy vonzóbbá az ellenkező neműek szemében. A választás mindig a miénk, csak vigyáznunk kell a következményekkel.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?