Vita-indító: Star Wars remake álom-cast

Mostanában nagyjából mindenki, aki él és mozog és tudja, mi is a Csillagok háborúja, arról beszél, spekulál, hogy miféle lesz az Episode VII, ki lesz benne, mi lesz a téma, és milyen különálló filmek követik majd. A blastr.com viszont arról spekulált, hogy ugyan, ha ma készülne el a Star Wars: Új remény, vagy a remake-je, ki tudná eljátszani benne a szeretett karaktereket?

Az ötlet nagyon érdekes, érdemes továbbgondolni, de néhány olyan nevet is felmutattak az eredeti listában, hogy jobbnak láttuk helyenként új jelölteket állítani. Ezt leszögezve, nézzük a – szerintünk – mai filmekre idealizált szereplőgárdát!

Luke Skywalker: Chris Hemsworth

Magas, mint az az apjáról, Darth Vaderről is közismert, a hangja mély, ahogy azt szintén tudjuk az idősebb Skywalkerről, de a tekintete tiszta, arca becsületes, ideális pozitív szereplőnek. Ráadásul a Thor főszereplőjeként az sf zsáner sem túl idegen tőle, és különböző elegáns fegyverek forgatásában is járatos.

Owen bácsi és Beru néni: Michael Hogan és Helen Mirren

Owen és Beru – lássuk be – nem éppen főszereplő a messzi-messzi galaxis eseményeiben, ezért olyan színészekre van szükség a megformálásukhoz, akik egyetlen mondattal, egyetlen pillantással képesek hátteret építeni a karakterüknek, élővé tudják tenni (hiszen a szerep jellege miatt nincs sok idejük rá). Mind a BSG Tigh ezredese, mind a több, mint 100 filmben játszó Mirren mágikus képességgel keltenek életre akármilyen karaktert – nem félnénk a kezükbe adni a Tatooine két nemeslelkű földművesét.

Leia Organa

A hercegnőnek két rendkívül fontos tulajdonsága is van: egyrészt gyönyörű, másrészt önfejűen, a harciassággal vetekedő szinten bátor. Belevaló lány kell erre a szerepre, nem lehet vacakolni! Kapásból négy alternatív jelöltünk is van (aztán tessék választani): Jessica Alba (aki a Dark Angelben már bizonyította, hogy nem csak szép, de ütni is tud), Jennifer Lawrence (igen, tudjuk, Az éhezők viadalát sokan nem szeretik… de ne feledjük, hogy játszott ő Mistique-et is az X-menben), vagy esetleg Imogen Poots (ő az, aki elég pörgősen, jó adag tehetséget mutatva formázta meg Amyt az új Frászkarikában, ahol nyesett vámpírt kétélű bárddal, de megküzdött a túlélésért a 28 héttel később-ben is), valamint Karen Gillan, akiről a belevalóságról és felvágott nyelvűségről szóló szócikk mellé az illusztrációt készítették a lexikonokba.

Jessica Alba

Jennifer Lawrence

Imogen Poots

Karen Gillan

Obi-Wan Kenobi: Harrison Ford

A blastr-es srácok ebbe nagyon beletaláltak: Ford jelenléte egy ilyen remake-ben hatalmas pluszt jelentene minden itt szereplő színésznek és rajongónak – arról nem is beszélve, hogy jól elkenné minden rivális Obi-Wanságra vágyó színész száját, mert valószínűleg az egész mezőnynél együttvéve is jobban alakítaná az idős jedit. Másrészt pedig, 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire volna érdekes Han Solo után egy ilyen szerepben látni őt? 11?

Han Solo: Jensen Ackles

Ismét egy telitalálat a tengerentúli kollégáktól! A Supernatural (Odaát) démonvadász Deanje egy XXI. századi amerikai Han Solo: a csibészes mosoly, a sármos gazember mentalitás a vérében van, a lányok odavannak érte, és lefogadhatod, hogy ő lő először! Annyira illene hozzá a szerep, mint Han Solóhoz barátja…

… Csubakka: Ron (“F.mothering”) Perlman

Ron Perlman jelenség. És Ron Perlman szép nagy. Emellett láttuk tőle a Hellboyban, hogy kiválóan bánik nagyon nagy méretű és mennyiségű jelmezzel, úgy, hogy közben a színészi játéka nagyon is élvezhető marad. Ráadásul lövöldözött eleget űrhajókon (vö. Alien 4), szóval a tapasztalata is megvan hozzá. A hátránya, hogy lehet, hogy egy masszívan szivarozó Csubakka lesz belőle…

C3PO: Jim Parsons

Testalkat, mozgás, stílus. Igen, Sheldon Cooper és C3PO tökéletesen kompatibilis egymással… kiváló találat ismét! (A csere viszont csak akkor indokolt, ha muszáj Anthony Danielst kihagyni belőle…)

R2-D2: Kenny Baker

Kenny Baker R2-D2 és kész. Ha bárki leforgatná ezt a filmet mondjuk ezer év múlva, akkor is ő lenne R2-D2. Megoldaná.

Tarkin nagymoff: Christopher Eccleston

Peter Cushing kiválóan hozta a hűvös, szennyes aktakukacot, akinek egy tömegpusztító fegyver bevetése unalmasabb dolog, mint a reggeli kávéban elhelyezni a cukrot – és mégis, szerepei általában pozitívak voltak, két filmben is alakította a Doktort. Eme gondolat farvizén előreevickélve már meg is látjuk ezt a kemény arcú fazont, aki szintén volt Doktor: Christopher Eccleston! Ez az ember habozás nélkül szétlöveti az Alderaant Leia szeme láttára, aztán darabonként összerakatja, hogy megint szétlövethesse, és közben egy rohamosztagos szájába hamuzik, nem gonoszságból, hanem unalomból.

Darth Vader

A Sötét Nagyúr szerepére két jelöltünk is van. Terhelt családi múltú, sötétlelkű apukát alakított már Jack Coleman (Hősök): itt elegendő tapasztalatot szívott már magába azzal kapcsolatban, hogyan legyen egyszerre egy ördögi uralkodó szolgája és egy széteső családot összetartani próbáló, meghasonlott sith.

Ha pedig valaki másra volna szükség véleményed szerint, kedves Olvasó, akkor ajánljuk jó szívvel… Christian Bale-t! Igen, tudjuk, ő Batman, nem lehet Darth Vader! De azért emlékezzünk vissza 2000-es Amerikai Pszichójára, aztán gondoljuk csak újra ezt. Bale nem epizódszínész – ő azzá válik, amivé csak akar. Úgy játszik a hangjával, ahogy csak akar, és az elkínzottság sem állt messze a karaktereitől, akiket alakított (lásd még: Equilibrium, vagy akár maga Batman, ugye), így a vaderi háttere megvan. De hogy a Sötét Oldalra képes lenne-e átcsábulni?… Úgy véljük, igen. Szerintünk ő is jó jelölt volna a pozícióra.

Ez volna a mi kis magánvéleményt tükröző SW-remake álom-castunk. Te hogy vélekedsz? Kommentben írd le véleményed vagy állítsd össze saját álom-szereplőgárdád!

a blastr cikke alapján
Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?