Stephen King ma lett 70 éves

Stephen King neve szinte összefonódott horrorral. A ma 70 éves író első publikálása (1967) óta hatalmas életművet hozott létre olyan ma már klasszikusnak mondható művekkel, mint a Ragyogás, a Carrie vagy a nemrég új filmadaptációt kapott AZ. Azonban King nemcsak a horrorban alkotott maradandót, hanem a fantasyben és a sci-fiben is. Ha fantasy, mindannyiunknak A Setét torony ugrik be, sci-fi téren pedig a különböző érdekes ötleteket bemutató könyvei, mint a 11/22/63 vagy A búra alatt.

„Honnan vannak ilyen ötletei?” – habár maga King utálja, ha felteszik neki ezt a kérdést, azonban érdemes néhány művénél megnézni, honnan jött az ihlet. Az író születésnapja alkalmából öt általunk kedvelt írásánál mentünk vissza a történetek az inspirációhoz.

carrie

Carrie (1974):
Az író elsőként megjelent regénye, a Carrie több forrásból is táplálkozik. Az elsőször kisregényként indult történet főhőse egy kihívásból lett nő: King nő ismerősei azzal piszkálták, hogy nem tud női karaktert írni, azonban ő erre rá akart cáfolni. A főszerepre pedig ott volt egy helyi eset: egy tinédzserlányt az első menstruációja az iskolai zuhanyban érte, mire a lány osztálytársai betéttel dobálták meg. Az iskolai zaklatás (bullying) áldozatát továbbá felruházta a telekinézis képességével, hogy bosszút tudjon állni az őt ért sérelmekért.
Maga a karakter megalkotásához King két egykori iskolatársát vette alapul. Egyikük egy olyan lány volt, akit édesanyja mindig ugyanabban a ruhában járatott – az iskolában ezért vált gúny tárgyává. Egy napon azonban a legújabb divat szerint öltözött fel és így ment iskolába. Ez azonban nem aratott osztatlan sikert, a lányt még jobban csúfolni kezdték, King szerint azért, mert nem hozta a “megszokott formáját”.

it-2-bejelentes

AZ (1986):
King egyik legnagyobb hatású regényében, az AZ-ban megjelenő ikonikus démont, Pennywise-t sem pusztán a bohócoktól való félelem hívta életre. Érdekes módon a könyv ötletét egy híd adta. Az AZ története már a megjelenés előtt 10 évvel megfogalmazódott az íróban, azonban a Boulderben (Colorado) töltött időszak adta a legnagyobb inspirációt. Egyszer ebéd után King kocsija egy forgalmas utca közepén robbant le. Az autót egy szervízbe vontatták szerelni, és pár nappal később értesítették Kinget, hogy mehet a járgányért. Az üzlet 3 mérföldre (kb. 4,83 km) volt a King családtól, s gondolta, azt az utat gyalog is meg tudja tenni, nem hív csak ezért taxit. Út közben áthaladt egy hídon az új cowboy csizmájában. A kő és a csizmatalp kettőse furcsa hangot eredményezett. Ekkor eszébe jutott a Three Billy-Goats Gruff című norvég népmese, miszerint egy troll él a híd alatt. Ennek a sétának a hatására kezdett el King a saját “troll” történetén gondolkodni, ahol végül a híd Bangor (Maine) lett, a troll pedig Pennywise.

the-dark-tower

A Setét torony (1982-2012):

King “hibrid” (több műfaj jegyeit is magán viseli) regényvsorozatánál, a The Dark Towernél gyakran felmerül a kérdés, hogy magyarul miért A Setét torony lett a címe. Ahogy erre a fordító, Bihari György is rámutat, ez Robert Browning versére vezethető vissza, hisz maga King is egy Browning versre utal a dark towerrel: Roland vitéz a setét toronyhoz ért (1855). Habár King számos inspirációt megad a könyv végén, köztük Tolkient és Sergio Leone-t, a főforrás mégis a vers. Először másodéves egyetemistaként olvasta, később ez az olvasásélmény vezette ahhoz a gondolathoz, hogy olyan “romantikus” művet írjon, ami hangulatában teljesen hasonlít a Roland vitézre. Azonban az atmoszféra megteremtésénél sokkal nagyobb szerepet játszik a vers Kingnél. Egy a Castle Rock News számára adott interjúban a következőt nyilatkozta:

Browning sosem mondja ki, mi is az a torony, de egy a Roland vitézzel kapcsolatos régebbi hagyományon alapszik, ami már az ókorban elveszett. Senki sem tudja, hogy ki írhatta, és senki sem tudja, mi is a Setét torony. Így hát elkezdtem rajta merengeni: Mi is ez a torony? Mit jelent? És elhatároztam, hogy mindenki szívében van egy setét torony, amit meg akar találni.

stephen-king-cell

 A mobil (2006):
Az új King regények közül az egyik legviccesebb ihletése A mobilnak van. Az író épp egy New York-i útja során egy kisebb sétálás alkalmával pillantott meg egy öltönyös embert, aki épp magához beszélt. Mivel őrültnek hitte a férfit, King nagyon óvatosan viselkedett a közelében, kerülgette, amíg rá nem jött, hogy az illető csak headseten keresztül folytat telefonbeszélgetést. Mindenesetre érdekes élménynek találta, hogy kissé nyugtalanul érezte magát a férfi közelében, miközben az csak a technika egyik vívmányát használta. A két érzés közelsége nagyon megfogta az írót és megindította a fantáziáját. A mobil megírását az is motiválta, hogy a 2000-es évekbe felgyorsult a mobiltelefonok fejlődése és ez számos új kérdést vetett fel társadalmunkban.

good-marriage-trailer

Egy jó házasság (2010):
A Minden sötét, csillag sehol novelláskötetben olvasható “Egy jó házasság”-ból ismert Bob Andersont a hírhedt BTK (bind, torture és kill, azaz megkötöz, megkínoz és megöl) gyilkos, Dennis Rader ihlette. King Rader esetével egy cikkben találkozott. A férfi tizenhat év alatt tíz ember életét vette el, köztük főleg nőkét, de áldozatai közt két gyermek is volt. Sok esetnél a megöltek maradványait postán keresztül jutatta el a rendőrségnek. King számára azonban nem a szörnyű kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok keltették fel a figyelmét, hanem Rader felesége, Paula. A nő 34 éven keresztül élt együtt – King szavaival élve – ezzel a szörnyeteggel Wichitában. Állítása szerint Paula nem tudott a férje tevékenységéről, viszont Rader letartóztatása után biztosították számára az azonnali válás jogát, mivel a házasságában mentális és fizikai veszélynek volt kitéve. Az író hitt a feleségnek, és az eset kapcsán elképzelte, mit érezhet egy nő, amikor kiderül, hogy az általa szeretett férj milyen véres hobbit űz. King ekkor döntötte el, hogy papírra veti a novellát.

Facebook hozzászólások

Sophi

“az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…” – Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Karácsonyi akció