Szerves vegyületeket találtak a Marson

A NASA felfedezése esetleg az élet bizonyítéka lehet.

Talán az eddigi  legsikeresebb mars szonda, a Curiosity fúrást hajtott végre a Gale-kráterben. Ennek fenekén több mint 3 milliárd éves agyagpala fekszik, amely feltételezhetően egy hajdani tó üledékéből képződött. A fúrásminta vizsgálata során szerves vegyületek nyomaira bukkantak. Talán még izgalmasabb felfedezés, hogy a marsi légkört elemző műszere a metántartalom jelentős szezonális váltakozásait mérték.

Természetesen ez nem bizonyíték a marsi életre. A NASA szakemberei kijelentették, a szerves molekulák származhatnak kémiai reakciókból, üstökösök és meteoritok becsapódásából, és talán az élő szervezetek működéséből. A szakemberek szerint túl korai kimondani, hogy biológiai folyamatokból származnak.  A metán jelenléte azért is érdekes, mert a földön a metán 95 százaléka biológiai eredetű.

A Curiosity a kőzetmintát kemencében hevítette.  Amikor a minták hőmérséklete 500 Celsius fok fölé emelkedett, a rover műszerei úgynevezett aromás, alifás és tiofén gőzöket detektáltak. A tudóscsoport úgy véli, hogy ezek a még nagyobb szerves molekulák bomlási termékei.

Nem ez volt az első ilyen lelet, a Curiosity először 2014-ben észlelt szerves molekulákat a Gale-kráter kőzetében, de csak keveset. 2015-ben a missziós tudósok arról számoltak be, hogy a Curiosity kimutatott klórtartalmú szerves anyagokat a bolygó kőzetében, de a potenciális szennyeződés és a műszerhibák miatt az eredmények nem voltak elég meggyőzők.

(via)

 

Facebook hozzászólások

You may also like...