Szuper-maglev: A közlekedés jövője?

A mágneses vasutak, vagy más néven maglevek, korunk szárazföldi közlekedésének csúcstartói. Csúcssebességük elérheti akár a 431 km/h-t is, ami már kisebb repülők gyorsaságával vetekszik.

Kínai kutatók egy csoportja a dél-nyugati Jiaotong Egyetemen olyan technológiával állt elő, ami ennek a sebességnek akár többszörösét is elérheti. A szuper-maglevre elkeresztelt, egyelőre még kísérleti fázisban lévő vasút képes lenne akár 2900 km/h órára is, amivel már az utasszállító repülők teljesítményét is jóval meghaladná. Ezzel a sebességgel a London – New York távolságot nem több mint 3 óra alatt tenné meg. De mi is az a maglev?

A mágneses lebegtetés és hajtás elméletét már egész korán, 1934-ben szabadalmaztatta Hermann Kemper, német tudós. A teória gyakorlatba való átültetésére várni kellett egészen a hatvanas évekig, míg végül a hetvenes években el is készültek az első prototípusok, és szállításra alkalmas vonatok. Ezek a járművek, kerekek helyett mágnes talpakat használnak, amik a „sínek” és a talpak közt létrejövő mágneses hatás miatt lebegtetik a vonatot, az így keletkezett alacsony ellenállás pedig magas teljesítményt eredményez. Bár a japán vonatok rendelkeznek kerekekkel is, de azok csak azért vannak, hogy elérjék azt a gyorsaságot, ahol már az ellenállás 0-ra csökken, aztán behúzzák őket, akár csak egy repülőgépnél.

Az ilyen fajta vonatok speciális pályát is igényelnek. Nem keresztezheti őket semmi, ezért zárt vagy magasított pálya építése a célszerű.
Több helyen is alkalmazzák őket, elterjedésüket azonban nagyban akadályozza a pályák építésének költsége. Jelenleg Németországban, Japánban és Kínában találhatóak maglev járatok. Viszont nagysebességű vonatok csak Kínában közlekednek Sanghaj és Pudong között. Ez a táv 30 km, amit a jármű 7,5 perc alatt tesz meg. Egy időben úgy volt, hogy a Berlin – Budapest vonalon fog épülni egy maglev járat, de a német cég a költségek miatt végül nem kezdett bele. Jelenleg olyan maglevekkel próbálkoznak, amik síneken is tudnak majd közlekedni.

Közben a kínai csapat szuper-magleve forradalmasíthatná a közlekedést. A pályák kivitelezése ugyan nem olcsó, de környezetkímélőbb, gyorsabb és karbantartás szempontjából költségkímélőbb lenne. A módszer, ami ennyire felgyorsítja a vonatokat annyira nem is bonyolult. Annyi az egész, hogy zárt csövekben közlekednek, és ezekből a csövekből minden levegő el van távolítva, így a cső vákuumhatást fejt ki, és a légellenállás is nullára csökken. Ha egy ilyen csőhálózat körülölelné a Földet, akkor szinte bárki bárhol ott lehetne, akár kevesebb, mint egy nap alatt.

Forrás: www.iflscience.com

Calildur

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?