Tengeri képvisellőink után nyomoztunk!

A sellők létezése már régóta foglalkoztatta az orvostudományt, az egyik népszerű elmélet szerint a hableányok és hablegények a neandervölgyi ember egyik vízben továbbfejlődött változata. Hiszen ugyanúgy vannak úszóhártyáink és pontosan annyi ideig tudunk a víz alatt maradni levegő nélkül, mint egy delfin. Egyes afrikai törzsek pedig a víz fenekén járva halásznak és a rajtunk lévő zsírréteg vastagsága elméletileg a vízi lényekéhez hasonlít leginkább.

A sellő-szindróma pedig tényleg létező jelenség, viszont az újszülötteknél fordul elő. A lábaik nem válnak szét, így halfarokra emlékeztető formában jönnek a napvilágra. Jelenlég három olyan gyerekről tudunk,aki hasonló módon született: A legidősebb az 1988-ban született Tiffany Yorks, két fiatalabb társa pedig a tíz éves Shiloh Jade Pepin és a vele egykorú Milagros Cerrón Arauco. Régen cirkuszokban mutogatták az ilyen és ehhez hasonló rendellenességgel született gyerekeket, viszont egyikük sem rendelkezett vagy rendelkezik különleges képességekkel.

2004-ben viszont furcsa jelenségre figyeltek fel az Egyesült Államok partjainál, tömegesen vetültek partra a bálnák. A fülükből vér folyt és valószínűleg már azelőtt belefulladtak a sekély vízbe, hogy a szárazföldre kerültek volna. Elméletileg az amerikai haderő szonár kísérletei okozták a katasztrófát, amit az állam akkor természetesen tagadott. Viszont valami más is a partra került a bálnákkal együtt. Egy furcsa, humanoid jelleggel rendelkező lényt talált a parton arra járó két fiú. A tudósok által rögzített felvételeken a bálnák és a szonár kísérletek hangjai mellett egy másik, a bálnákénál sokkal összetettebb hang is hallható volt. Ezt a jelenséget pedig nem akkor tapasztalták először, már az 1900-as években is észlelték.

Továbbá Grönlandnál is rögzítettek egy furcsa, humanoid jelleggel rendelkező lényt, amit szintén a sellők mítoszához kötöttek. A felvételen látszik, hogy egy ismeretlen lény rátenyerel a kamerára.

2005-ben is furcsa jelenséggel találkoztak a tudósok. A fokvárosi laboratórium tagjai egy cápából előkerült maradványokat vizsgáltak meg. A vizsgálat során kiderült, hogy az nem rokonítható egy ismert állatfajjal sem, sőt, egyenesen emberhez hasonlatos tulajdonságokkal rendelkezik a test. A medencecsont vizsgálata közben például lábcsont maradványokat találtak. A fókáknak van hasonló szerkezetük, viszont az a találtnál sokkal rövidebb. A koponya maradványaiból összeállított rajzon pedig jól látszik, hogy az emberszabásúkéhoz hasonló kinövés van rajta.

A legérdekesebb felvétel viszont Egyiptomból származik, ahol egy sziklán ülő lényt kaptak lencsevégre. Viszont amit az észlelte az ember közelségét a tengerbe menekült.

Ti mit gondoltok ezekről a furcsa jelenségekről?

Ha többet szeretnétek tudni a sellők történetéről, akkor itt olvashattok róla.

Facebook hozzászólások

You may also like...

1 Response

  1. solymosgyu szerint:

    Németországban is volt sellő. ott csudalények hívták. És beleavatkozott a királyok életébe.

Vélemény, hozzászólás?