Thelma kritika: Valami ezzel a lánnyal nagyon nem stimmel
Vannak, akik régóta ismételgetik, hogy amennyiben nagyon jó drámákat akarunk nézni, akkor tessék a skandináv darabok közül válogatni. Olyan fokú depresszív hangulat, mélység és karakterdráma jellemzi ezeket a filmeket ugyanis, melynek akár csak a megközelítését az amerikaiak ritkán merik bevállalni. A Thelma is ilyen, a történet középpontjában egy norvég egyetemista lány áll, aki nagyon komoly elfojtásokkal küszködik, a kontrollt azonban a főszereplő nem találja, így meghökkentő történéseknek nem leszünk hiányában. A Thelma szépsége, hogy műfajilag nehéz behatárolni, egyesek szerint fantasy, mások a “szuperhősfilmek” zsánerébe helyeznék Joachim Trier alkotását. Egy azonban biztos, misztikumban nem szűkölködik a Thelma.
Ezzel a lánnyal valami nagyon nem stimmel. Na, nem azért, mert Thelma a tanulással töltött hétköznapjain beleszeret egy másik lányba, hanem azért, mert szülei boszorkányüldöző keresztények, akik bigott módon nevelték a gyereküket. Ezek aztán olyan erőket szabadítanak el Thelmában, melyeket talán senki nem tud megfékezni. Egy rendkívül tragikus történet bontakozik ki a szemeink előtt, melyet nehéz megemészteni. Ott van ez a fiatal lány, aki a nővé válás kapujában nem képes elfogadni, hogy a saját neméhez vonzódik, ennek a levét pedig a környezete issza meg. Igazi helyzettragikum ez, mely főképp Thelma személyiségéből fakad.
Joachim Trier nagyon ért ahhoz, hogy megkapó drámát alkosson, a film nézése közben nagyon könnyű azonosulni a karakterekkel, együtt is lehet lélegezni velük, amit elég nehéz elérni. A Thelma személyiségéből adodó elfojtás nem csak a környezetét bünteti a játékidő során, hanem őt magát is elkezdi egy ponton piszkálni, így a főszereplő miatt mindenki sanyarú percekre számíthat, még a néző is. A készítők egyébként ügyesen játszanak a valóság és a képzelet ábrázolásával, néha egymásba hajlik a kettő, legtöbbször pedig nehéz eldönteni, hogy amit épp látunk, az megtörténik-e.
A Thelma egyik nagy erőssége, hogy a szereplők látványosan fejlődnek, habár a végjátékig körülöttük minden lerombolódik, ami addig számított a sztoriban. A Pókember elintézte anno egy bugyuta klisével azt, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár, itt azonban hősnőnk sokkal keményebb konklúzióra talál. Thelma ugyanis nem csak elvenni tud, de adni is, ezzel pedig a film ledönti a szigorú vallásosság dogmáit és tabuit, a főszereplő egyfajta megváltóvá válik. De korántsem maskarás szuperhőssé, hanem sokkal többé annál.
A film fényképezése fojtogató, ahogy a hangvétele is, azonban nagyon megéri megnézni, ritkán láthatunk ilyen erotikus thrillert, ami ennyire jól bánik a misztikummal, a tudománnyal és a vallással is egyszerre. Minden fanatikus megkapja a magáét a Thelmától, érdemes rászánni egy kis figyelmet, mert nagybetűs Filmélményben lehet része annak, aki ad Trier látomásának 2 röpke órát.
Értékelés: 8/10
