Több ezren haltak meg a tavalyi Pokémon GO lázban

A Pokémon GO a tavalyi év egyik legfelkapottabb kiterjesztett valóságos játéka volt. A játéknak hála rengeteg fiatal és felnőtt indult neki a nagyvilágnak a telefonjával, hogy megszerezhessék az összes pokémont, és ők lehessenek a legnagyobb pokémon mesterek.

Az új játék forradalmi és rendkívüli volt, viszont a program megjelenésével együtt a közúti balesetek száma is növekedett világszerte, de a leglátványosabban az Egyesült Államokban.

Az USA-ban 1988 óta évről évre egyre kevesebb karambolt történt, de 2014-től egyre gyakrabban fordultak elő, majd 2016-ban pedig ugrásszerűen megemelkedett az utakon történt halálos szerencsétlenségek száma, így rendkívüli kutatásokat indítottak azért, hogy rájöjjenek, miért növekednek a statisztikák.

A közlekedési balesetek vizsgálata során közzétették a „Death by Pokemon GO” című tanulmányt, ami fényt derített arra, hogy a szerencsétlenségek száma az Egyesült Államokban a Pokémon GO megjelenésével 47 százalékkal növekedett. Így például a kutatásban megvizsgált Indiana állambeli Tippecanoe megyében 250 halálos balesetnek volt köze a “gyilkos applikációnak”.

Ha a számokat egész Amerikára kivetítjük, akkor még félelmetesebb adatot kapunk, hiszen úgy már a lehetséges áldozatok száma meghaladja a 256 ezret, és a több milliárdos anyagi károk száma pedig a felfoghatatlanságig növekszik.

A játék túlságosan sok figyelmet von el a valóságról, így amíg a pokémon mesterek a telefonjukkal keresték a virtuális szörnyeket, addig nem figyeltek a környezetükre, és rengeteg gázolásos, vagy pedig koccanásos eset történt, ami bizonyíthatóan összeköthető a telefonos játékkal.

Vajon valóban felkészültünk-e a kiterjesztett valóságos videojátékokra? Felelősségre vonható a Nintendo, mert túl jó játékot csináltak?

Facebook hozzászólások

You may also like...