Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Bár úgy tűnik, Tim Burtonnek még nem sikerült visszatalálnia önmagához, mindenesetre egész jó úton halad. Ugyanis sikerült egy olyan filmet összedobnia, ami egy fokkal jobb az átlag blockbuster-minőségnél, ugyanakkor még nagyon távol áll attól a stílustól, ami miatt a rendező munkásságáért egykor az emberek rajongtak.

Noha filmjei még ma is elismerten jók, ezt legfeljebb a régiekről lehet elmondani. Tim Burton ugyanis sajnos elvesztette monyóját, nagyjából az Alice csodaországban környékén. Azóta minden alkalommal olyan szarvashibákat követett el, mintha szándékosan a legrosszabbat akarta volna kihozni magából.

Főbb színészgárdáját Helena Bonham Carterre és Johnny Deppre, vagyis feleségére és legjobb barátjára korlátozta. Többnyire már százszor feldolgozott témákat választott, a kivitelezés pedig rettentően kínos jeleneteket eredményezett (egy perc néma csend Depp karrierjéért a Bolond Kalapos-féle örömcsörgés miatt, de talán filmtörténelmi kudarcnak tekinthető az Éjsötét Árnyék fináléja is).peregrins-gallery8

Annak ellenére, hogy a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei is feldolgozás, egész vállalhatóra sikeredett, és ehhez a megállapításhoz nincs szükség jóindulatra. A film szórakoztató, bár eredetinek nem lehet nevezni, ugyanis különleges képességekkel rendelkező fiatalokkal már egész sagákat csináltak (X-Men, Harry Potter-széria). A történet sajátos világa kissé kiszámíthatatlanná teszi a cselekményt, így fordulatos is.

missperegrine_334x518A legnagyobb “kár” mégis talán a könyvek rajongóit érte, tekintve, hogy a forgatókönyvírók jól megkavarták itt a dolgokat. Két korántsem jelentéktelen karakter nevét és szerepét például egy az egyben felcserélték, ahogy maga Vándorsólyom kisasszony sem annyira tökös eredetileg, mint ahogy Eva Green megformálja. A film eleve az első két könyvet dolgozza fel, a másodikat azonban csak “nyomokban” tartalmazza. Az egyes események is jóval pörgősebbek, dinamikusabbak a vásznon, mint az oldalakon, na de egy közönségfilmtől ennyi talán elvárható. Mindenesetre az alkotók olyan mértékben tértek el az alapanyagtól, hogy az elkerülhetetlenül maga után vonja az adaptációk esetében gyakori “Hát ez nem így volt a könyvben!” kijelentést.

Sajnálatos, hogy a produkció nem a könyv stílusára, hanem az átlagnéző elvárásaira hagyatkozott a képi világ vászonra vitele során.


A southern gothic stílusra emlékeztető, misztikus hangulat, melyet a százéves, bizarr kópiák gyűjteménye kölcsönzött, szinte teljesen elmaradt.


Érdekes háttérinformáció, hogy a könyv szerzője, Ransom Riggs eredetileg fotóalbumot akart kiadni a bolhapiacokon talált, régi fényképeivel, de a kiadó meggyőzte őt, hogy a képek inkább vázként szolgáljanak a narratíva számára, mely az írót végül is egy young adult könyv megírásához vezette.

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nem újító alkotás, mivel nem mert olyasmivel dolgozni, ami valóban “különleges.” Mindenesetre egy potenciás filmszéria első darabjának kiváló, Tim Burton munkásságának és megítélésének pedig mindenképpen jót tesz.


Címe: Miss Peregrine’s Home for Peculiar Childrenmissperegrineposter
Rendezte: Tim Burton
Könyv: Ransom Riggs
Forgatókönyv: Jane Goldman
Színészek: Asa Butterfield, Samuel L. Jackson, Eva Green, Judi Dench, Rupert Everett, Allison Janney, Terence Stamp
Megjelenés: 2016. szeptember 29. (Magyarország)
Forgalmazza: InterCom

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?