Vérben és háborúban születik újra az emberiség – D. J. Molles művei

Lassan, de biztosan közeledünk az év vége felé. Bejelentettük utolsó könyveinket 2017-re. Az elkövetkezendő időszakban alaposan körbejárjuk a szerzőket, korábbi és nálunk megjelent műveiket. A sort D. J. Mollesszal, a Tisztogatás szerzőjével kezdjük.

Molles – barátoknak Dan – amerikai író, aki a mostanában felfutó indie írók táborát erősíti. Indie szerzőknek, azaz independentnek (független) azokat nevezik kint, akik nem függnek nagy kiadóktól, hanem saját belátásuk szerint írnak, és ha kell, műveiket magán úton adják ki.

DJ_MollesMolles mindig is szeretett olvasni, és ehhez is köti az íróvá válását: szerette volna látni a sok történet közt a sajátjait is. Nagy hatással voltak rá Dean Koontz regényei, főleg pörgős cselekményük és őrült szereplőik miatt,  de kiemeli Stephen Kinget is komolyabb, sötétebb hangja miatt. Magát gyors írónak tartja, viszonylag hamar megírja történeteit. Rossz hatással a korlátok vannak rá, emiatt is részesíti előnyben a független írói státuszt: nem kell kiadóknak, szerkesztőknek megfelelnie, úgy írhat, ahogy szeretne. Ilyen indíttatásból kezdte el a Remaininget is: csak írni valamit különösebb kezdeti koncepció nélkül, annyi célkitűzéssel, hogy valami erőszakos és rémisztő kerekedjen ki a történetből. Habár Molles nem szereti, ha megmondják neki, mit hogyan csináljon, azért figyel az olvasók visszajelzéseire és véleményére. Ha megjelenik egy könyve, vár egy hónapot, majd a Goodreadsen és más olyan oldalakon, ahol az emberek írnak olvasmányélményeikről, elolvassa az értékeléseket. Egyaránt hasznosnak tartja a pozitív és negatív kritikákat is, szerinte íróként ezekből tanulhat a legtöbbet. Azonban egy új mű készülése közben nem szívesen olvas értékeléseket, mert úgy érezi, befolyásolnák a vélemények és már csak egy bizonyos csoportnak írna, nem pedig a szélesebb közönségnek.

Szereti a horrort, azon belül is a zombikat, a posztapoklaiptikus és háborús történeteket – ezek keveréke egyaránt fellelhető a Remainingben és a Tisztogatásban. Sokszor kérdezik a háborús vonal kapcsán Mollestól, szolgált-e a seregben, de a válasza nem. A téma felé ismerősei fordították a figyelmét, ugyanis munkájából fakadóan (2015-ig rendőrként szolgált) olyan emberek közt forog főleg, akik vetáránok. Sok inspirációt tőlük kap, főleg testvérétől, aki szintén veterán.

The-Remaining-Book-Five1

Molles legelső regénye, a Remaining, amit 2012-ben magán úton adott ki. A zombi apokalipszist bemutató könyv akkora siker lett, hogy 2014-ben az Orbit, Amerika egyik legismertebb kiadója felkarolta és kiadta, ezzel szélesebb közönséghez eljuttatva a könyvet. Azóta az első részt másik hat követte. A történet szerint egy vírus következtében az emberiség 90%-ka vérszomjas predátorrá vált, a szerencsés 10% bunkerekbe és óvóhelyekre visszahúzódva várja, hátha jobbra fordulnak a dolgok. Köztük él Lee Harden is, az Egyesült Államok seregének katonája, aki az utolsó parancsra vár. Azonban a dolgok úgy alakulnak, idő előtt el kell hagynia a biztonságos övezetet.

 Az író második regénysorozata, a hamarosan megjelenő Tisztogatás kicsit maga mögött hagyja a háborús övezetet, azonban a hasonló hangulat itt is megtalálható. A történet főhőse a huszonhét éves Walter Baucom, aki az USA 89-es Agrárkörzetében éli mindennapjait. Az általa ismert Amerikát az amerikai-orosz-kínai hármas koalíció, a Tengely uralja. Walter igyekszik észrevétlen maradni a rendszerben, nehogy őt is úgy vigyék el, mint a bátyját. Óvatossága ellenére is rossz időben kerül rossz helyre, amikor egy kínai vezetőt elrabolnak. Walter nem tudja, ki is lehetne a szövetsége, hisz minden oldalról ellenségek veszik körül. Molles fordulatos és akciódús történetet ad olvasói kezébe, amit a kint júniusban megjelent Renegadesben teljesít ki.

Facebook hozzászólások

Sophi

“az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…” – Salman Rushdie

You may also like...