Vérfertőzés, anarchia és a jó kormányzás problémája – A Trónok harca jogi és politikai kérdései

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának köszönhetően egy fantasztikus előadássorozat indul az ELTE-n „Jog és politika a fantasyben” címmel. Azonban a cím ne tévesszen meg senkit, hisz nem csak a fantasy zsáner főbb műveit, de a sci-fi jelentős világaiba is elkalauzolnak minket a későbbiekben. Első alkalommal a Trónok harca koránt sem egyszerű jogi és politikai kérdéseiben mélyedhettünk el.

Az első előadás alkalmával A sci-fi politológiája politológus és szociológus szerzője, Dr. Tóth Csaba és Dr. Kisteleki Károly jogtörténész mutatta meg az érdeklődőknek, miként is lehet egy fantasyt jogi és politikai szemmel nézni. Az idő végessége miatt (sajnos csak 2 óra jutott az előadásra) néhány kiemelt jeleneten keresztül ismerhettük meg Westeros törvényeit és szokásrendszerét.

A mostani est egyik legerősebb sajátossága az volt, hogy mindig rádöbbentette a közönséget arra, hogy George R. R. Martin milyen mesterien is fűzte bele történetébe az ókori és a középkori mintákat, ezzel egy igazi működőképes fantasy világot létrehozva (korrekt középkori struktúrát, az előadókat idézve). Tóth Csaba és Kisteleki Károly is számos történelmi párhuzamot hozott kultúrából, jogból és politikából, melyek tökéletesen ráillettek Westerosra is. Tipikusan olyan áthallás van például az egyiptomi fáraók és a Targaryenek családon belüli házassága között, amire először nem is gondolnánk egyszerű olvasó vagy tévénézőként. De hasonló meglepetést okozott a Makulátlanok és a janicsárok közötti teljesen logikus hasonlóságok bemutatása is.

51ccb7340bce5d33_frey

Az ehhez hasonló ahaélményeket a tényleges jogi és politikai résznél is többször megtapasztaltuk. A Vörös Nász jelenet minden durvasága ellenére is tökéletes kezdet volt a vendégjog és a szerződéskötések- és szegések következményeinek vizsgálásához, miközben feltártuk Robb Stark és Lord Frey egyezségének részleteit is. Még górcső alá került Tywin Lannister tanítása a jó kormányzásról, ami csak arra világított rá, hogy a mai napig vitatott kérdés az ideális vezetés és az ahhoz szükséges tulajdonságok. Kisteleki és Tóth magyarázatából mindenképpen kiderült, hogy egy uralkodó dinasztiára épülő rendszerben szinte áthidalhatatlan probléma egy minden tekintetben stabil uralkodó kiállítása. A kormányzáshoz és a királysághoz kapcsolódott a tévésorozat talán egyik legerősebb jelenete, Kisujj és Varys párbeszéde a birodalom jelentéséről és az anarchiáról. A téma Westeroson igencsak aktuális, hisz a birodalom éppen szétesőben és hiányzik a központi hatalom. Azonban a rang és vagyon nélküli emberek, ahogyan Kisujj is teszi, csak üdvözlik ezt az állapotot: hiszen a káosz nem egy gödör, hanem egy létra.

game-of-thrones-littlefinger-1024x576

Jaime és Cersei Lannister vérfertőző kapcsolatára is kitekintettünk, főleg a családtagok közötti nemi aktus büntetőjogi aspektusainak kapcsán. Megtudtuk, hogy a jelenséget már Hammurabi törvénykönyvében is rögzítették, mint tiltandó dolgot, de a Targaryenekkel és Cerseiékkel párhuzamba kerültek a már említett egyiptomi fáraók és a Habsburgok unokatestvérekkel való házassága is. A továbbiakban még szó esett a fattyak jogi helyzetéről Westeroson és a középkori Európában, a rabszolgaság és a rabszolga felszabadításról, és természetesen mindkét professzor megosztotta velünk, kit is látna szívesen a Vastrónon.

4b3371625c8b76de3e8ca972c794f434

Mindenképpen egy értékelendő kezdeményezés a „Jog és politika a fantasyben” előadássorozat, ami kedvenc történeteinken keresztül hozza hozzánk közelebb a jog és a politika világát, amelyek lehet, önmaguk valójában sok embert hidegen hagynának. Reméljük, a következő, Gyűrűk Urát feldolgozó előadás is hasonlóan szélesíti látókörünket és olyan dolgokra világít rá, amelyre nem gondoltunk azelőtt.

Facebook hozzászólások

Sophi

"az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…" - Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?