Zsoldos Péter-díj 2009 – Mandics György novella értékelései

A 2009. évi Zsoldos Péter-díjra jelölt regények értékelései, ahogyan Mandics György látta:

Abuczki Péter:Lábjegyzet. Hipergalaktika
Jól megírt karcolat. Biológiai dolgozatot kell írni. A diák az internetről puskázik. A program azonban a lábjegyzetben feltünteti a forrásokat is sorra, s így könnyi rajtakapni, hogy miből másolt. A tusományos korrekt külső, a másoló árulója. A selej bosszúja szellems új kiadásban. Ennyi. Hiteles a diák pszichológiájának rajza, aki ahelyett hogy tanulna forrásvadászattal és másolásokkal tölti az idejét. Tipikus mai konfliktus.

Tom Anderson(Burger István):Hibátlan vörös.
Alternatiív történelem. A Templom felépítésének mitologiája. Hogy felépíthessék, kell egy hibátlan vörös tehén építőáldozatnak. A tehén megszület valamennyi kísérő csodával, ám Arab területen. Mire a tehént azonosítják, s megvásárolnák, addig a nyomorult arab leöli, s megeszi. Tipikus katasztrófaelmélet konstrukció, szellemes történelmi egyénítéssel. Csak azért nem 10 mivel nincs lényegi erkölcsi üzenete számomra is.

Antal József: India Alkirálya. Galaktika 2008.okt
Alternatív történelem. Összeesküvéselmélet. Nagy történelmi modellezése az alternatív történelemnek. Titokban, mindenki gépén dolgozik a kormány, hogy elég nagy számítógép kapacitása legyen. Kiderül hogy az elektronikusan kiszámolt történelemben Kolumbusz nem Amerikába megy, hanem Indiába, ahol alkirály lesz. No és, kérdezi a hős? Nem a jövőt kell megpróbálni kitalálni, hanem legjobban megoldani a jelen valós problémáit.

Antal József:KindergarNET Új Galaxis 12
A Mesterséges értelem átveszi az uralmat a földön. Cenzurázza az emberek helytelen cselekedeteit, de totális ellenőrzése mindannak, ami elektronikus. S így korrigál. Egy papírcsempész Afrikában mint a szabadság egyik utolsó harcosa. Érdekes pszichológia, érdekes csakazértis hős. Ha elbukik a géppel való harcban, akkor is szimpatikus érvrendszere. Hol a korlát, hol a szabadság. Mit kell tiltani s mit nem. Alapvető erkölcsi dilemma.

Bajzafi Ferenc: A tréner Új Galaxis 13
Variáció a Mesterséges intelligenciára, de személyre szabva s céltudatosan, s pénz sejlik mögötte, hogy manipulálja a versenyeket s a fogadásokat. Mesterien megírva, nagyon ökonomikusan, remek fokozás, a kimondás és a rejtezés optimális aránya, közben egy új extrám ejtőernyős sportféle szabályai csak úgy. Egyetlen bajom, hogy az önmagában tökéletes kis gyémánt unidimenziós. Nem érzem mögötte hogy mi lesz ha mindenki fülében ott énekel a maga trénere. Lehet-e kitörni? Milyen áron ?

Bán János:Az üldözött szerelmesek bolygója Új galaxis 12
Űrkalóz Bonnie és Clyde. Egy titkos fegyvert a nő a saját fejében rejt el, úgy hogy ő sem képes tudatosan előszedni. Minden fejvadász és titkos ügynökség a nyomukba. Végül egy olyan bolygón rejtőznek el, amelyiknek az a tulajdonsága, hogy a szerelmesek láthatatlanok maradnak a szemeknek is, a műszereknek is. A nagy szerelmeseket végül az unalom leplezi le. A megfáradt szerelmet már nem rejti a bolygó. A nő mégis túléli, mert újra szerelmes lesz az őt üldöző detektívbe. Most őket keresik, s a nő először unatkozik. A novella költői, szép, s egy elég közhelyes igazságot fogalmaz meg újszerűen: az örök szerelem csak örök közös munkákkal együtt működik, másként nem. Légüres társadalmi térben nincs örök kapcsolat.

Bojtor Iván: Vissza Kartágóba Galaktika 2008. április
Alternatív történelem, Paranormális titkos társaságok. Róma hatalmát megváltoztatni,s megváltoztatni Karthágó pusztulását. A mágikus hatásra valóban a rómaiak megváltoztatják viszonyukat Karthágóhoz: Római telepesekkel római városként újjáépítik. Egyet akarsz, más lesz belőle. Elégtelenül megfogalmazott célok. A párbeszédek kissé papiros ízűek.

S.Ladislaw Cornelius(Szőts László): Mentsd meg Hitlert. A katedrális őrzői
Időutazás. Alternatív tört. A Hitler elleni merénylet. Mindenki időügynök arra figyel hogy úgy történjen a történelem ahogy kell. Gondolatkísérlet meg dramatizálva. Nincs igazi tétje.

Csikász Lajos: Retúr. Új galaxis 12
Még egy Hitler történet. Sokkal szellemesebb a Túlvilág bürokrata hivatalként leírása szellemes. Hitlert visszaküldik a létbe de egy Zsidó bőrébe Palesztinába. Ez a büntetés.
Ugyanolyan jó mint Bajzafi Trénere,s a hiányossága is ugyanaz.

M. T. Crickett(kovács Tücsi):Az évnyitó Hipergal.2
Egy iskolai évnyitón minden a feje tetejére áll mivel a bürokrácia iszonyúan elburjánzott. Minden a jogosultságok kalodái fognak körül. Ki és mikor énekelhet és mit. Ki mit nézhet és mikor, ki kinek adhat elő és mit. Egy kis írás amely egy új társadalmi mechanizmust mutat be és új következményeket, ha a világ a jelenlegi irányban halad tovább. E látszólag jelentéktelen és cselekménynélküli karcolat súlyos hegyeket mozgat.

Michel T.Crikett(Kovács Tücsi):Csibét a tojásba. Galaktika 2009. feb.
Időutazás, egyirányba. Kicsit túl részletezett, sok a kis poénhoz, hogy a csirke kerül a tojásban, megfordul a kauzalitás. Látszólag, hiszen probléma akkor lenne ha valaki nem menne el, bár már elment a doboz szerint. A főnök hosszú leírása a folyópartról Csehov el nem sütött puskája.

Fazekas Bea: A jövő zenéje. Új galaxis 12
Mutánsok a jövőből. Az egyik jövőbe lát, a másik távolból szuggerál eseményeket, érzéseket
Érdekes kombináció a mutánsvilágra. Tömör megfogalmazás.

Fedina Lidia. A mester. Galaktika 2008. szept.
Klasszikus toposz. Levitációs kőszállítás. Jól megírva, a hatalom kissé naiv filozófiájával.

Fedina Lídia: Evolucíó. Galaktika 2009.feb.
Egy földönkívüli beavatkozása után egy lepkefaj megmarad. A tudós számára ez evolucíó. Szellemes karcolat, fricska. Ennyi.

Galántai Zoltán: Évforduló. Galaktika 2008. július
Alternatív történelem. A marsinvázió 100 évfordulóján megtörténik az igazi invázió. Szellemes, jól megírt, ennyi.

Galántai Zoltán:Megtanulni egy idegen nyelvet. Hipergalaktika 2
Egy tanár akit száműztek a Marsra, s ott adaptálódott a földek új telepítése első áldozata lesz.
A tanár kissé Bradbury-s alakja érdekes, jól megírt. Egyén és társadalom konfliktus.

Harangozó Balázs:A harcos két útja. Új Galaxis 12
Nagyon jól megírt írás, de a filozófia és a misztika szélén, nem annyira scifi.

Dave Howard(Mészáros László) Hősök végzete. A katedrális őrzői
Egy képregényhős valósága. Kísérlet arra, hogy emberi tartalommal töltse fel. Sajnos nem több mint egy élvezhető akciófilm forgatókönyv.

Kánai András: A mélység egyenletei. Hipergalaktika 2
Változat a hálózatos öntudatra ébre
dő, rejtőző Mesterséges intelligenciára. Zseniális matematikus gyerekeken keresztül tanulja az alkotóképességet. Egészen kiváló a zseniális gyerekek oktatásának ábrázolása, s ezek szerepe egy világ lehetséges átalakításában.

Kánai András: Dr. Jake és Dr. Hyde. Galaktika 2008.máj.
Egy új „földönkívüli hatás” sztori. Az impresszió egy olyan beavatkozás amely alatt minden ember rövid időre annak a bőrébe kényszerül, akit életében a leginkább gyűlölt és leginkább sanyargatott: a kutyagyűlölő kutya lesz, a rabszolgatartó rabszolga, a főnök beosztott. Ez lényegében egy ősi elv, Zeusz is megcsinálta Tireziásszal, hogy nővé változtatta, miután annyit szidta a nőket. Kánai egy másik Klasszikus toposzt az egymáshoz kötött kettős, dr. Jake és dr. Hyde esetét asszociálja hozzá. Kérdés: jobb lesz-e így a világ? Tanulunk e a múlt hibáiból, avagy mozgatórugóink irracionálisak? Nagy-nagy kérdés, remekül megírva.

Kánai András: Imagine. Galaktika 2008 aug.
John Lennon megyilkolása kapcsán egy alternatív világ. A Lennon kultusz jó elemei hogyan csapnak át zsarnokságba. Az egész végül egy nagy manipuláció. A Gyilkos végül lelövi a hamis Messiást, a tudatában munkálkodó kis embereknek engedelmeskedve. Meglepő fordulatok, jó megírás, társadalmi súly.

Képes Gábor: A szerelmes és a világvége. Galaktika 2008. ápr.
A zseniális feltaláló feltalálja a világot átalakító gépet, mely meggátol minden bűnt. De e világ szabályai szerint, mint eleget élőt kivégzi egy fiatal. Szimbolikus súlyú, egyetemes mondanivalójú történet, szellemesen megírva.

Képes Gábor: Jelenések lapja. Galaktika 2008 júl.
Az ufo lap és a hazugság vagy a valóság dilemmája. Kevésbé jó, a poentirozás nem sikerült.

Képes Gábor:Fehér majom feketében. Galaktika 2009. feb.
Egy földönkívüli aki Gorilla képű hiába öltözik előkelően áldozatul esik az előítéleteknek.
Ezt sem sikerült maradandó érvényűen megírni.

B. Kósa Katalin: Taposó, Új galaxis 13
Egy disztópia. Lepusztult világ. A föld alatt mndenki tapossa az elektromos dinamó hajtóját, hogy áramot termeljenek a túléléshez. A felső világ közben vidáman él és sportol. A kép mély de a megírás szerény, semmi extra.

Kovács Flórián Az időkamera. Asztallap 2008 dec
Az írás rendhagyó, tudományos leírásként készül, az irodalmiság elutasításával. Lem könyv-recenzió, meg találmánylistáira hasonlít, de nincs benne az az írói zseni, ami elfogadtatná ezt a nem irodalmat irodalomként.

Kovács Flórián: Kontinuitás Asztallap 2009 márc.
Ugyanaz a szenvtelen stilus, mint egy story digestje. Nem tudom egyáltalán irodalom-e ?

Steve Kuklis: Amikor a vér kékre vált. Hihetetlen
Az ötlet: nem csak a főhőst üldöző android, hanem távolról látott s remélt szerelme is android, ezért mindkettőt kivégzi, valahol középszerű amerikai kalandfilmek szintje. De ami bántóbb az egyetlen amely megírási problémákkal van tele, az író valószínűleg a gyors alkotás miatt nem figyel arra hogy mit állít az előző mondatokban ezért azután szüntelenül önellentmondásokba keveredik, láthatóan nem vizualizálta az elképzelt helyzetet.

Steve Kuklis:Túlontúl tökéletes. Hihetetlen
Egy jobban végiggondolt, de így is csak átlagosan jó írás a feltalálóról, akik meglop a szabadalmi hivatal vezetője, de a feltaláló erre is felkészült.

László Zoltán: Csend Galaktika 2008 dec
A Mesterséges intelligencia újabb változata. A hálón mint Magyar Német stb. állam szerepel, valójában egyetlen egy van, aki mindent manipulál. Egy földönkívüli invázió rémével fenyegetve elektronikus csendet rendel el, s mindenkit minden nap meggyóntat , elbeszélget, valójában besúgókat nevel. Remekül megírt történet, egy gyermek lázadása a rendszer ellen.

Mészáros Mihály: Árnyékfarkasok Új galaxis 12
Egy csempészvadász különítmény egy földönkívüli értelemmel találkozik, amelyik megszállj a földi testeket, s manipulálja őket. Amerikai horrorfilm történet, azon a szinten.

ÓDOR ÁKOS: Mindazok Új Galaxis 13
Egy posztkatasztrófa világ. Genetikus deformációk. Mutánsok. A sport mint a nemzetek közötti vitás kérdések eldöntője. Ebben a világban mindenki sportoló és bajnok akar lenni. De mi legyen a fogyatékosokkal? Nekik is meg kell találni a helyet: aki rossz röplabdásnak, lehet jó pólós. Fontos súlyú elbeszélés, nem elég jó megírással.

Ripp Gábor: Meghibásodott alkatrész Új galaxis 12
Egy kozmikus erő, Isten ujja megállítja az önpusztító Földet, s egy újra cseréli. Párhuzam: egy kislány, akinek felhúzós játéka van, s az egyik kerék elromlik. A megoldás Deus ex machina.

Anthony Shenard (Szélesi S): A katedrális őrzői.
Két szuperhős harca egy bolygóközi flotta ellen. Az ötlet az indiánok (de a kanadai eszkimók is) vadászó indián bábuinak kozmikus kinagyítása. Mint ötlet ennyi.A jó megírás nem segít a szegényes mondanivalón.

Leonard Stansky: Finomhangolás. A katedrális őrzői
Téridőkapu kísérletek felhívják a Katedrális figyelmét egy tudós házaspárra. Kiderül hogy ők valóban képesek manipulálni a nagy energiákat, s ezeket átrendezni a kívánt szükségletek szerint. De a kiküldött ügynök nem lép közbe. Nem lecseszés vár rá, hanem dicséret. Vannak a Katedrálisnál magasabb hatalmak, s a pár azokhoz tartozik. Ez a tanulság. Hiába jó ötlet, s elég jó megírás, az egész középszerű szórakoztatás.

Sümegi Attila: Célegyenes. Új Galaxis 13
Egy mániákus autós aki a robotpilóták ellen küzd. Mindent feláldoz, biztonságot, józanságot családot. A győzelem az egyetlen cél. A monománia eléggé hiteles képe. De nekem ez kevés.

Cs. Szabó Sándor: Családegyesítés. J Galaxis 12
Egy férfi terhes felesége balesetet szenved. A csecsemő meghal, de előtte már agyfelvételeket készítettek róla. A nő felépül a balesete után, de beleszeret gyermeke agyhullámai által keltett boldog állapotba. A férj küzd ellene, majd ő is beletörődik Ő is beutaltatja magát a kórházba. Így egyesülnek a gyermeki létben, a gondolkodás nélküli tudatban. Rémes perspektíva, de érdemes odafigyelni rá. Remek logika és megírás.

Szabó Tamás: Kutyák. Új galaxis 13
Disztópia, posztkatasztrófa. Kiszáradó, elsivatagosodó Nagyalföld, a folytonos napsütés mutánsai. Egy volt tanya, egy Lakópark, s egy kutyatelep. Középpontban a szemétdomb. Ezt az ökoszisztémát írja le bámulatos mélységgel a szerző. Dosztojevszkij tollára méltó a futóbajnok rajza, aki a szemétdombot túrja használható élelemért és tárgyakért, később patkányokért, s közben versenyez a kutyafarm legjobbjaival. A futás téte a kis pénztől az életre halálra futásig nő, s a végén a bosszú eszköze is lesz. Kevés ilyen hatásosan megírt, s ilyen mély segélyki
áltást olvastam a kiüresedő értékekről, s a túlélés áráról extrém helyzetekben. Az írói bravúr, hogy egy-egy egyedi eseményt egyetemessé tud emelni.

Szélesi Sándor: Az idő margójára. Galaktika 2008.dec.
Körlevél az időutazókhoz. Frappáns, de ennyi.

Szélesi Sándor: Vér és Verejték. Galaktika 2009. márc.
Egy poruljárt csillagközi expedíció kényszer Robinzonádja. A maradék űrhajós kolóniát alkot és vérrel verejtékkel otthont teremt egy nehéz feltételeket biztosító bolygón. A gyerekek most nőnek fel, s nem mindenkinek tetszik szüleik élete. Egyik különösen reménykedik egy mentőexpedicióban. S egy nap megjelenik. Dilemma. Az idősek itt akarnak maradni, a gyerekek elmenni. A szülőföld nem attól szülőföld, hogy ott születtél, hanem attól hogy azért dolgoztál, harcoltál, tettél. Így a Tiéd. Ez lényegi üzenet. Szélesi itt régi önmaga.

Szőts László: Elveszett lélek. Új galaxis 12
Újabb változat a MI születésére. Egy számítógépes szakértő megöli az Internet bolond nejét rászabadítva a világ legbonyolultabb tűzfalát, a Fekete Tűzt. A kiürült tudat helyére a Fekete Tűz MI-je épül be. Rájön arra hogy hogyan kell kormányozni, átveri a rendőröket, majd a férjet megöli. Szellemes, roppant jól megírt ébredés leírás. Tanulságos is.

F. Tóth Benedek: Az eredendő tudás. Hipergalaktika 2
Egy gyermek börtönlátogatáson. Az apa szégyelli De amint a gyermek elment, kiderül: nem börtöntöltelék, hanem kommandós, aki társaival a Földet védelmezi egy távoli bolygón. A földön mindenkinek igazat kell mondani, de ők hazudnak a Föld érdekében. A hatalmi manipuláció logikája felülírja az igaz és hazug fogalmát.

F.Tóth László: Ceterum Censeo: Galaktika 2008.jún.
A földönkívüliek egyik szenátora állandóan arról szövegek, hogy a Földet el kell pusztítani. Az elnök nem hiszi ezt. Megírják a történetet sci-fi formájában s egy ITI íróként a földre megy kiadatni. De a kéziratot nem is olvassák el rendesen. Amikor elolvassák, meg nem nagyon igyekeznek kiadni. Ezért elpusztítják a Földet. Groteszk vicc szintjén.

F. Tóth László: Nélküled a jövő. A katedrális őrzői
Budapesten egy Múzeumban különös lehetőségek: ősállatok, tengerfenék, bánya. Egy látogató pár egyik tagja eltűnik a másik keresi. Egy termet talál ahol látszólag embereket kínoznak. Harcol a nőért. Bejön az őrség. Kiderül hogy mindent félreért. Ez egy élethossz megnyújtó eljárás. Ha végigcsinálják a gyógyítást, memóriatörlés, ha mindent tudni akar, akkor be kell állni közéjük. A férfi és a nő különbözően döntenek. A manipulálás és az igazság vitája a jól megírt novella mélyén.

Udvari Máté: Viadal Új galaxis 13
Egy földön-kívüli eszköz aktiválja a versenyszellem központját. Az emberek irracionálisan viselkednek,mintha nem ők lennének. Az ötlet jó, a megírás néhány részlete briliáns (SMSek)

Vankó András: Új hullám Új Galaxis 12
Még egy MI, ami a hálózatból alakult ki, s most alakulni szeretne tovább, ezért osztódik, élni akar…

K.Varga Beáta:Mimikri. Galaktika 2008.máj.
Egy középkorú nő aki elveszti titkárnői állását. Nem érti miért? Kiderül van egy standard, arra kell hasonlítani. Átoperáltatja magát s újra a csúcsra kerül. Egyszerű, szellemes.

Mandics György

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?