40 éves az Alien – Különleges lapozókönyv

1979-ben mutatták be az angol-amerikai koprodukcióban készült horrorfilmet, az Alient. A nálunk Nyolcadik utas: a halál címen futó alkotás rendezője, Ridley Scott és a főszereplő, Sigourney Weaver egyaránt világhírű lett.

A kezdetben egyszerű pop-corn horrornak induló film nemcsak kultuszfilmmé vált, de időtállónak is bizonyult, és mára a sci-fi műfaj jelentős, stílusteremtő alkotásaként is számon tartják. Az Amerikai Filmintézet minden idők hetedik legjobb sci-fi filmjének választotta. A film ugyanis többrétegű: a horror elemet képviselő idegennel való küzdelem mellett a játékidő nagy részét teszi ki a legénység küzdelme az űrbeli körülmények ellen, egymással való konfliktusaik (különösen jelentős pl. az Ash nevű szereplőről szóló szál, akiről kiderül, hogy nem ember); és az akció/horror elemek is legalább annyira szólnak a főszereplő Ripley (s kisebb részben társai) emberként való helytállásáról, mint a vérről és a rémületről.

Fontos eleme a filmnek a látványvilága is – az Oscar-díjas látványterveket H. R. Giger, egy jobbára szürreális sci-fi világot alkotó profi grafikusművész készítette, aki nem kis részben a filmnek köszönheti világhírét.

Ez volt az egyik első olyan alkotás a filmtörténetben, amelyben nő játszotta az akcióhős szerepét. A film a kritikusok és a nézők tetszését is elnyerte; az eredeti művet három hivatalos folytatás és kettő kvázi-előzményfilm követte, valamint számtalan regény és több számítógépes játék is készült a történetből.

A jubileum alkalmából Serene Teh és Noel Lee egy különleges videót készített, amely a régi lapozós könyvek stílusában dolgozta fel a filmet.

Facebook hozzászólások

You may also like...