A hivatalos tudomány is lehetségesnek tartja az életet a Mars felszíne alatt

A Mars felszín alatti mélységeinek hatalmas területein kedvezőek a feltételek a baktériumok és más mikrooganizmusok számára – vélik ausztrál kutatók, akik a földi és a vörös bolygón lévő életfeltételeket modellezték és hasonlították össze.

Miközben a Föld teljes térfogatának – a magtól az atmoszféra felső rétegéig – csak egy százaléka kedvező élő organizmusok számára, a Mars esetében ez három százaléknyi lehet – igaz, a bolygó felszíne alatt a Charley Lineweaver asztrobiológus által vezetett kutatócsoport szerint.

“A lehető legegyszerűbben közelítettük meg a kérdést. Vettük az összes létező információt, és összeraktuk őket, hogy megnézzük, megfelelnek-e a feltételek az élet számára. A válaszunk pedig az, hogy igen. Vannak a Marson hatalmas térségek, amelyek összeegyeztethetőek a földi élettel” – hangoztatta az Ausztrál Nemzeti Egyetem asztrobiológusa.

Itt a legfrissebb, decemberi Galaktika magazin DVD-melléklettel is!

Ne késlekedjen, legyen Öné az Erik a Viking DVD! A dvd-s változatot kérje az újságárusoktól!

Lineweaver, akinek a tanulmánya az Astrobiology című folyóirat hétfői számában jelent meg, emlékeztetett arra, hogy a Mars felszínén az átlagos hőmérséklet mínusz 63 Celsius-fok, és a bolygón uralkodó alacsony nyomás azt jelenti, hogy a víz folyékony állapotban nem
fordulhat elő, mivel a felszínen elpárolog: ezért a feltételek a földihez hasonló élethez csak a felszín alatt megfelelőek, ahol a talaj súlya adja a megfelelő nyomást.

“A felszín alatt bizonyos mélységben a bolygó magjából származó hőtől ráadásul elég meleg van ahhoz, hogy baktériumok és mikroorganizmusok élhessenek” – tette hozzá.

A víz jelenlétét a Marson kimutatták a vörös bolygót kutató amerikai űrszondák, ám organikus élet jelenlétére meg soha nem bukkantak.

Az amerikai űrügynökség, a NASA novemberben indította útnak a közel egytonnás Curiosity marsjárót, amely a tervek szerint 2012 augusztusában landol a marsi egyenlítő környékén lévő, 155 kilométer átmérőjű Gale-kráterben. A csaknem kétéves misszióra érkező marsautó leszállóhelyeként a kráter közepén magasodó 5 kilométeres, rétegzett szerkezetű hegy környékét választották ki, ahol a vizes eredetet feltételező agyagásványok és szulfátok fordulnak elő.

A marsjáró fedélzetén tíz műszer működik majd, közülük kettő a robotkarok által begyűjtött kőzetminták elemzését végzi. A Curiosity feladata kideríteni, hogy létezhettek-e valamikor a vörös bolygón olyan feltételek, amelyek lehetővé tették a mikrobiális életformák kifejlődését.

Kövess bennünket a facebookon is!

forrás: origo/tudomány

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?