A kis tesó Budapesten

Párizsban milliók mentek utcára vasárnap, hogy tüntessenek a békéért – és ha nem is mindenkiben fogalmazódott meg ilyen egyértelműen, de azért is, hogy a szélsőségesek által elkövetett gyilkosságok után, életük a régi mederben folyhasson tovább. Félelem és a félelem szülte állami korlátozások, megfigyelések nélkül. Szomorúan aktuális a Kis Testvér című könyv írójának, Cory Doctorow budapesti előadása…

„Valójában a Kis Testvér arról szól, mi történik, ha a technika – ami az én generációm számára még a nagy felszabadító volt – a mai tizenévesek nagy elnyomójává válik, és persze arról, hogyan hódíthatják vissza, hogy saját céljaikra használják.”
– Cory Doctorow

Bár Doctorow Creativ Commons (CC) liszensz alapján publikálja könyveit – azaz művei mindaddig ingyenesen letölthetők, míg nem használják kereskedelmi célokra őket – mégis, az, hogy a Kis Testvér kétszeres (keményborítóval és puhafedelesen is) New York Times bestseller lett, mutatja, hogy a technológiai elnyomás komolyan foglalkoztatja az embereket.
Az író elkötelezettségét – és hozzáértését – bizonyítja, hogy mielőtt megnyitotta irodalmi frontját az internetes jogokért és a technológiai veszélyek ellen, szabad felhasználású software-eket gyártó céget alapított, majd az Electronic Frontier Foundation nonprofit szervezet európai koordinátoraként dolgozott. Ez a cég amellett, hogy jogi képviseletet nyújt, fellép a szabad információáramlást segítő technológiák mellett és figyeli a személyes adatokkal visszaélő internetes oldalakat.

Ezeknél a cégeknél szerzett tudással felvértezve írta meg a Kis Testvér című könyvet (és folytatását a Homelandet), mely egy orwelli Nagy Testvér lehetséges (sőt, már megvalósult!) világát mutatja be – mely a létező technológia, a kormányzati szándékok és a technológiára támaszkodó társadalom ötvözetéből jött létre.
Doctorow – akinek nem kell a szomszédba menni szabadszájú véleményért, ha a társadalmat vagy a nyomuló, ötlettelen óriáscégeket kell kritizálni – könyvében az információs- és a technológiára támaszkodó társadalom fenyegetettségéről ír. Az egyén jogai pillanat alatt veszhetnek el, generációs ellentétek születnek, gyerekeket kínozhatnak meg – mindez a terrorizmus elleni harc jegyében, az állampolgárok érdekében…

„…és a vége mindig az, hogy farokként viselkednek. Ez az eredménye annak, ha milliárd dollárokról van szó, ha valaki, valahol mégis azt sugallja, hogy tégy olyat, amiből rosszul jöhetsz ki, megjelennek a kockázatelemzők és az ügyvédek és azt mondják: ’Nem.  Kötelező seggfejként viselkedned, ha túl sok forog kockán!’ Emiatt történhet meg az, hogy a folytatást folytatás követi, majd egy újabb folytatás és a folytatás adaptációja, kizárva azt, hogy valami vagány, új dolog születhessen.”
– Cory Doctorow


ELŐADÓ: Cory Doctorow
ELŐADÁS CÍME:
I CAN’T LET YOU DO THAT DAVE: The Dystopian War on General Purpose – Computers and What You Can Do About It
IDŐPONT: 2015 január 15., 17:30-19:00
HELYSZÍN: Nádor u 9. (Central European University)
FB ESEMÉNY: https://www.facebook.com/events/1517839195162981/

Az előadás nyílt, bárki számára látogatható.

Facebook hozzászólások

You may also like...

2 hozzászólás

  1. Vian szerint:

    Kistesó…..az Intergalaktika már elérhetetlen, alakul ez.
    Az igaz hogy a magazin elején megemlítettétek hogy nem tudjátok hogy mi legyen vele de azért egy búcsú vagy valami hasonló??

  2. R15 szerint:

    Kedves Vian, igen, valóban szerencsétlenül jött ki a dolog. Sajnáljuk.
    Az Intergalaktika (mint közösség) más formában továbblétezhet majd, gondolkodunk a formáján.

Vélemény, hozzászólás?