A rejtélyes Zúgás: a megmagyarázhatatlan hang, amely őrületbe taszíthat

Az 1950-es évek óta beszélnek róla. Több kontinensen is észlelték. Van, aki nem érzi, és akad, aki bele is őrül. Magyarázat nincs rá. Ez a titokzatos jelenség az ún. Zúgás. De mi is ez?

Tompa, búgó-ciripelő hangként indul, fokozatosan erősödik, és beláthatatlan ideig tart, szinte szünet nélkül. Az Új-Mexikó állambeli Taosban, a skóciai Largsban és az angol Bristolban is észlelték már. A Zúgás leginkább valamiféle gépezet búgására, csikorgására emlékeztet, egész nagyméretű területekre terjed ki – arra viszont nincs magyarázat, hogy miért csak az ott élők egy része érzékeli, illetve hogy egyáltalán mi okozza.

Pueblo Taosban

Az 1950-es években jelentették a hatóságoknál először, olyan viszonylag eldugott helyekről, ahol még ilyesmit soha nem hallottak korábban. Ezek az emberek egyik napról a másikra elkezdtek egy idegesítő, alacsony frekvenciájú búgásra-zúgásra-recsegésre panaszkodni.

Az egymástól időben és térben is elszigetelt esetekben voltak közös tulajdonságok is: a Zúgást csak épületben lehet hallani, éjjel intenzívebb és hangosabb, mint nappal, és falusi vagy külvárosi környezetben gyakoribbak az esetek (valószínűleg a városi alapzaj elnyomja).

A skóciai Largs

A Zúgással “fertőzött” terület népességének nagyjából 2%-a hallja a hangot, életkorban a leggyakrabban 55 és 70 év közöttiek (Geoff Leventhall 2003-as kutatásának adatai). Azok, akik hallják a Zúgást, általában úgy írják le, mint egy közelben, üresben morgó diesel-motor hangját. A véget nem érő hang szó szerint mindegyiküket az idegösszeroppanás határáig sodorta.

“Olyan, mint valamiféle kínzás, már-már sikoltani akarsz tőle.” – mondta el Katie Jacques, az angliai Leedsben élő nyugdíjas. Leeds azon helyek egyike Nagy-Britanniában, ahol a Zúgás a közelmúltban megjelent. – “Éjjelente a legrosszabb. Nehéz elaludni mert folyamatosan ezt a lüktető hangot hallod a háttérben… csak dobálod magad, forgolódsz, és egyre jobban felzaklat.”

Leeds városias környezet – akármilyen jellegű terület és népesség lehet érintett

A tény, hogy általában idiótáknak nevezik azokat, akik átélik ezt a rendkívül kellemetlen jelenséget, nem sokat segít. Az orvosi rendelőkből is általában azzal küldik őket el, hogy ne cirkuszoljanak, ez pedig tovább növeli kétségbeesésüket. A panaszok közé tartozik még a fejfájás, szédülés, hányinger, orrvérzés, és pár igen furcsa alvási rendellenesség. Olyan mértékben tudnak a tünetek fokozódni, hogy legalább egy angliai öngyilkosságról konkrétan lehet tudni, hogy a Zúgás hatására követték el.

Az angliai Bristol volt az egyik első olyan hely, ahol jelentették és vizsgálták a Zúgást. A ’70-es években 800 ember számolt be arról, hogy hallja a lüktető-búgó hangot, amit a hatóságok rákentek a megnövekedett járműforgalomra és a helyi gyárak 24 órásra nyújtott működésére.

Egy másik jól dokumentált zúgás az Új Mexikó államban fekvő Taosban zajlott 1991 tavaszától, amikor helyiek nagyobb tömegben elkezdték jelenteni az észlelést. Több tudóscsoport is kiszállt a helyszínre, többek közt Los Alamosiak is, de képtelenek voltak meghatározni a zúgás forrását.

Másik híres ilyen terület az Ontario-állambeli Windsor. Az itteni egyetem konkrétan támogatást is kapott a Zúgás vizsgálatára, amikor a környéken kitört a jelenség.

Sydney egy partmenti része, Bondi is tapasztalt Zúgást. Az emberek mindenféle eszközzel igyekeztek elnyomni: bekapcsolva hagyták a TV-jüket, a rádiót, vagy a ventilátorokat.

2003-ban az USA-ban sikerült Kokomo-ban izolálni egy Zúgást. Ekkor nem csak a jelenséget vizsgálták, hanem a környéken található ipari létesítmények által kibocsátott zajokat is mérték. Hasonló frekvencián két üzem bocsátott ki zúgó hangot, de esélytelen, hogy a lakóövezetekben észleljék azt (főleg az éjszakai műszakok idején, amikor más jellegű gyártás zajlik).

Megmagyarázhatatlan jelenségekről – tudományosan: Megmagyarázhatatlan jelenségek lexikona

Taosban rögzítették is a jelenséget:

De akkor mi okozza a Zúgást?

A kutatók többsége a jelenség körülményei alapján bizton állítja, hogy nem tömeghisztériáról van szó, hanem igen is valós dologról. De mivel még a sötétben tapogatóznak, ezért több lehetséges elmélet is próbál magyarázattal szolgálni – egyesek igen vadak, mások szelídebbek.

1. Idegenek jeleket sugároznak a Földre, amiket nem tudunk értelmezni, de egyes érzékeny emberek zúgásként érzékelik. Ez akár a Stalker regény felütése is lehetne, közvetlenül a Zónák létrejötte előttről.

2. Ipari tevékenység. Ez racionális magyarázat volna – de egyes esetekben nincs olyan üzem a közelben, ami okozhatná.

3. Gázvezeték, elektromos vezeték, trafóház, wifi. Ugyanaz a probléma, mint a kettes pontnál: nem minden esetben létezett már egyáltalán az adott technológia, és volt is a közelben.

4. Alacsony frekvenciájú elektromágneses sugárzás. Itt viszont el kell mondani, hogy több Zúgást érzékelőnél valóban kimutatták, hogy az átlagos emberi hallásnál jóval érzékenyebbek voltak azokra a hangsávokra, amiket mások nem is észleltek.

5. Tinnitus (a tinnitus az a jelenség, amikor hang hiányában is hangot érzékel az agy). A tesztelés ezt gyakran cáfolta: a Zúgást érzékelők jó részének tökéletes a hallása és soha nem tapasztalt még tinnitust.

6. Környezeti faktorok: földrengés, szeizmikus tevékenység, mikrorezgések (amiket a tenger hullámzása okoz). Nincs igazolva.

7. Összeesküvés elméletek. A legelterjedtebb ilyen a nem rég (állítólag) bezárt HAARP-hoz kötődik, ennek a teóriának a hívei úgy vélik, a gondolatok befolyásolására is alkalmas sugárzóállomás bűne a zúgás. Szerintük a technika tökéletesítése közben végzett kísérletezés okozta/okozza a természetellenes Zúgást, amit az érzékenyebb emberek hallanak.

A nem régen bezárt (?) HAARP kutatóállomás

Az észlelőknek egyelőre fehér zaj-gépeket kell használni, hogy megmeneküljenek a hangtól. Leventhall, a Zúgás egyik kutatója terápiát javasol, és felhívja rá a figyelmet: ez a rejtélyes jelenség bár már 60 éve ismert, mégsincs rá jelenleg magyarázatunk – ne is nagyon reméljük, hogy sikerül perdöntő bizonyítékot találni valamelyik elméletre.

Minél többet tudunk meg a világunkról, annál jobban elszaporodnak benne a rejtélyek is, melyekre nincs magyarázatunk. A történelem nagy rejtélyei közül válogat a a Rejtélyes Helyek Könyve:

forrás: livescience

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

7 hozzászólás

  1. solymosgyu szerint:

    Ez érdekes cikk.

  2. Re szerint:

    Szerintem ez mesterséges hang, valamilyen tevékenység következménye. Annyira folyamatosan monoton egész éjszakán át tartó. Először azt gondoltam föld alatti fúróberendezés, vagy levegőztető rendszer. Messze lakom a várostól, úgyhogy ehhez nagy kiterjedésű alagútrendszer kell ha így van. (Nem érdekel csak fejfájdító.)

  3. Re szerint:

    Még egy észrevétel az elektromágneses sugárzásnak inkább olyasmi hangja lehet mint amikor darazsak zümmögnek.

  4. Szabika szerint:

    Szerintem ez tényleg a Föld mágneses mezejének a hangjai… Mert mint tudjuk hol erősebb, hol gyengébb! Az pedig szerintem, hogy valakinek érzékenyebb a füle, nem jelenthet semmit!

  5. Szabika szerint:

    De azért a bolygónk mágneses ereje jóval nagyobb, mint például egy hagyományos vagy más tudományos mágnesé!

  6. Juhász Anna szerint:

    Ahol ezen hangok észlelhetők. ott jelen van a káros elektromos kisugárzás és az elektroszmog, rádióhullámok. Legelső sorban az idegrendszert károsítsa, sokkolja az agyat, majd civilizációs betegségeket okoz. Semmi sem történik véletlenül, mindennek meg van a maga oka és miértje. A káros elektromos kisugárzás és az elektroszmog egy szándékosan generált rossz energia, melyre nincs szükség, kizárólag a pusztításra alkalmas. Ezen rossz energiák erősítik a wifit a mobilt a tv a mikróhullámusütő stb használati eszközük intenzívebb sugárzását. Azért hallják az emberek lakóépületekben épületekben, mert az elektromos hálózat felhasználásával generált rossz energia hatására egy bizonyos kor felett ezen hatásokra túlérzékennyé válnak. Attól is függ, hogy mennyi időt töltenek a lakásban. Ha hosszabb ideig tartósan otthon tartózkodnak. A káros sugárzások erejétől is függ, hogy kire milyen hatást gyakorol. Ez a 20-21-ik sz6ázad olyan fegyvere, mely civilizációs betegségeket okoz. Az egészségkárosodás bizonyítható, de a kivitelezők személye a háttérben marad. Hány embernek kell még szenvednie, meghalnia a hoz, hogy ezt a bűnözö közéleti ember csoportot aki uralkodási vágyból, jogtalan haszon szerzési célból, kitartóan tizedeli a lakosságot. Egyes esetekben még azt is meg merik tenni, hogy szervezetten zaklatják a kiszemelt áldozatot áldozatokat és ha az illető nem hagyja magát befolyásolni, annak ellenére, hogy súlyos egészségkárosodásokat szenved a lakó környezetében. Hivatalos helyeken is ellehetetlenítik, rágalmazzák, hogy nem normális, melyre bizonyítékuk nincs, hazugság alapon juttatják az emberek egy részét a pszichiátriára kényszer beszállítással. Ha ez még sem jön össze akkor a helyi önkormányzat gyámügy gyermekjóléti szolgálat gyámhivatal bevonásával intézkednek úgy hogy már kezdettől fogva folyik a család ellehetetlenítése, egészségkárosítása, gyerekeket sem kímélve. Azért írtam ezt le, mert sajnos léteznek ilyen ember csoportok. Nem a természetfelettiben kell keresni a magyarázatot, mikor az itt van a földön csak meg kell találni. Ezt mind az elektromos hálózat felhasználásával vitelezik ki. A szándékos védőföldelés hiánya a rossz bekötések a túl áram a lakások és a ház elektromos hálózatában. a túl melegedett vezetékek elektroszmog jün létre a védőföldelés hiánya a káros elektromos kisugárzás mely az egyes kiszemelt lakásokban az aljzaton keresztül tör. Ezek külön külön is káros hatással vannak az idegrendszerre, sokkoló hatással vannak az agyra. A túl áram pedig halhatóvá válik. Ma már fejlettebb a lehetőség ezért a hideg meleg és sötét áramot együttesen felhasználva kárósítanak. A sötét áram a látáshoz köthető. Nem kell nagyban gondolkozni, csak az emberi gonoszságban, és már is meg van a magyarázat, véletlenül semmi sem történik. Ezen jelenségek az óta vannak, mióta rohamosan fejlődik a világ. A közszférában kell kutatni, úgy egészségileg mint történésileg.

  7. mave szerint:

    Én is azt gondolom, hogy ezt a búgást elektroszmog okozza, sajnos a saját példámból kiindulva.
    Másfél éve vettem egy lakást és már pár nappal a beköltözésem után figyelmes lettem egy folyamatos morajlásra nappal, éjszakánként pedig ugyanez a morajlás, de lüktető formában. Ez olyan zaj ami ellen nem lehet füldugóval védekezni, mert a testeden érzed. Mondanom se kell, totál kikészültem és jöttek a stresszre visszavezethető betegségek egymás után. Most úgy tűnik kiderült mi okozza ezt a “zajt”, van egy trafóház a ház előtt, aminek nem megfelelő a szigetelése… Rengeteg nyilvánvalóan lakhatásra alkalmatlan hely van a városban. Pl. a nagyfeszültségű elektromos vezetékek 500 m-es körzete, mégis nem kevés lakóházat látni közvetlenül mellettük. Nagyon észnél kell lenni lakásvásárláskor…

Vélemény, hozzászólás?