A sztárépítészek és a gyorsvasút

Japánban mindig is nagy hagyománya volt a vasútnak, és tisztelet övez mindent, ami a kötött pályás tömegközlekedés e szegmenséhez köthető. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2007-ben veszteséges Wakayama vasúttársaságot szempillantás alatt nyereségessé tették egy macska-állomásfőnök kinevezésével. És a híres japán szuperexpresszről, a Shinkanszen-ről még szót sem ejtettünk…

A japánok 2018-ra ismét vasúti őrültséggel készülnek, precizitásukat és munkaszorgalmukat (mely leleményességgel párosul) alapul véve pedig kijelenthető, hogy amit elterveznek, az meg is valósul. Két év múlva ünnepli ugyanis 100. születésnapját a Seibu vasúttársaság, melynek alkalmából új dizájnnal ruháznának fel több szupervonatot. Az elképzelés szerint ezek a vonatok a kaméleonok fő tulajdonságát öltenék magukra, vagyis a lehető legjobban beolvadnának a környezetükbe. Az első szériában hét darab, egyenként nyolc kocsival rendelkező vonat gyártása kezdődik el (az ember nagyságú robotot is gyártó Hitachi által!), melyek oldalán félig áteresztő, és tükröződő fóliarétegekkel vonják be, a sarkokat lekerekítik, az utasteret pedig nappaliszerűen alakítják ki, amely otthonosabb légkört teremt majd az utazóközönség számára.

Nishizava Rjúe és Szedzsima Kazujo

Mindezek megtervezésével pedig azt a Szedzsima Kazujót bízták meg, aki építészeti körökben nem akárki, a tokiói SANAA építészeti stúdió alapítója és tagja. 2010-ben társával, Nishizava Rjúe-vel Pritzker-díjjal lettek kitüntetve; épületeik New Yorkban és Londonban is készültek. (Ráadásul az ő terveik szerint épül meg a Városligetben a Nemzeti Galéria is, amelynek megnyitását 2019-re tervezik, és így fog kinézni:

ne

Szedzsima kaméleon-ötlete, amellyel az eddigi rikító színű vonatokat akarja kiváltani a környezettudatosság nevében, igen népszerű lett világszerte. És már csak két évet kell várni rá!

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?