Apollo 14 – Leszállástól a felszállásig

A holdfelvételek felett eljárt az idő, a több mint öt évtizedes filmfelvételeken meglátszik a kor. Ezért a régi filmfelvételek felújítása mellett döntöttek.

A régi 16 milliméteres filmeket bedigitalizálták, zaj mentesítették, a hibákat kijavították. A 12 képkocka/másodperces sebességet is interpolálták a ma általánosan használt 24 kocka/másodpercre. Így eddig soha nem látott minőségben nézhetjük meg az Apollo-14 expedíció fedélzeti felvételeit, a leszállásról, a holdsétáról, és a felszállásról.

Az Apollo–14 az Apollo-program nyolcadik, embert szállító repülése volt, egyben a harmadik olyan, amely leszállt a Holdon. A sikertelen Apollo–13-as megismétléseként ez volt a NASA második H-típusú repülése, amelyen gyalogos űrhajósok két holdsétát tettek (azonban míg az első ilyen, az Apollo–12 főként annak bemutatására indult, hogy képesek-e az űrhajósok hajszálpontos leszállást végrehajtani egy előre meghatározott ponton, ezúttal a tudományos munka és a holdfelszínen megtett hosszabb túra került előtérbe). Az űrhajósok 33 óra 30 perc 31 másodpercet töltöttek a Hold felszínén és kétszer 4 és fél órát meghaladó holdsétát tettek a leszállóhely körzetében.

Facebook hozzászólások

You may also like...