Az Opportunity utolsó ajándéka

A NASA 2019. február 13-án befejezettnek nyilvánította az Opportunity küldetését, miután 2018 augusztusa óta nincs kapcsolat az űrszondával. 2018. június 10-én a bolygó negyedrészére kiterjedő homokvihar megakadályozta az Opportunity működését, mivel a rover napelemei nem kaptak elég fényt a feltöltődéshez. A NASA mérnökei ekkor még tovább próbálkoztak a marsjáró felélesztésével.

Utolsó hónapjait az Endeavour-kráter nyugati peremének belső lejtőjén töltötte. A robot utolsó küldetéseként a Perseverance (kitartás) völgyben állt meg, ahol 360 fokban készített felvételeket, és ezeket juttatta el a Földre. Ez május 13-tól június 10-ig vagy marsi napokban számolva 5,084–5,111 sol-ig tartott, utána szakadt meg vele a kapcsolat.

A NASA összesen 354 egyedi képből panoráma fotót készített, amelyet mindenki számára elérhetővé tett honlapján. A képbe úgy bele lehet nagyítani, hogy a kavicsokat egyesével meg lehet nézni. A fotón jól látszanak a rover keréknyomai, ahogy az utolsó métereket megtette. A kép bal alsó sarka fekete-fehér, mert a képeket színenként rögzítette, és ezt a részt már nem tudta elküldeni.

A fotót ezen a címen lehet megtekinteni.

Az ember által épített eszközök közül eddig az Opportunity tette meg a leghosszabb távot idegen égitesten: 45,16 kilométert. A marsjárót hivatalosan 90 napos élettartamra tervezték, mégis több mint 14 évig működött.

A rover utolsó szöveges üzenete bevonulhat a híres utolsó mondtok közé: “My battery is low and it’s getting dark.”, vagyis „Az akkumulátorom merülőben, és már sötétedik.”

(via)

Facebook hozzászólások

You may also like...