E3, azaz a jövő nagy játék újdonságai

2017 sem telhet el egy jó kis geek összejövetel nélkül, ennek pedig mi más adhatott volna jobb teret, mint az idei E3.

A rendezvényen ismét a legnagyobb márkák képviseltették magukat, és vázolták fel a jövő szórakoztatóipari szoftvereit, hogy feltüzeljék a vásárlósereget és megalapozzák a következő nagy játékszenzációkat.

Az esemény az angyalok városában, Los Angelesben zajlott le, immáron 23. alkalommal. Rengetegen voltak az idei E3-on, közel 70 000 főt becsültek a jegyirodákban, és ez nem is meglepő, mert minden nagy játékkészítő cég megfordult az óriási rendezvényen.

Microsoft, Bethesda, Intel, Ubisoft, Sony, Nintendo mind-mind parádés trailereket hoztak nekünk, hogy egymással versengve küzdjenek az idelátogatók figyelméért. Az új előzetesek mellett játékmenet videókkal is szórakoztatták az izgatott tömeget.

e32017

A bejelentések mellett még rengeteg vicces videónak is táptalaja volt ez a rendezvény, mert képzeljük csak el, most mindenki – készítő és játékos is – kikerült a képernyők mögül a nagyszínpadra, így ahogy az várható volt, nem volt hiány rossz viccekből, elbénázott kézfogásokból, és parádés esésekből.

Az Electronic Arts most különcködött, és nem vett részt az E3-as show-n, mivel nekik már megvan a különálló eseményük, az EA Play, és emiatt az ő híreikért egy másik rendezvényre kell jegyet váltanunk, ha Need for Speed trailerre fájna a fogunk.

e320173

Jön az Xbox One X, ami immáron 4k-s ultra HD-vel fog működni, hogy azok is élvezhessék a konzolos játékok grafikáját, akiken rajta van a szemüveg. Az új platformra 42 játék fog érkezni és ezek közül 20 Xbox Exkluzív.

A bejelentett játékok közül egy párat említsünk: érkezik a Crackdown 3, Forza Motorsport 7, Ori and the Will of the Wisps, Sea of Thieves és a State of Decay 2. De a leginkább izgalmas hír a Microsofttól érkezett, miszerint a régebbi Xbox-os játékok kompatibilisek lesznek az új konzollal, hogy a régi szeretett programjaink is elinduljanak az új vason, és ne kelljen búcsút intenünk a régebbi játékainknak a konzolcsere után.

e320176

A Bethesda kijelentette, hogy a VR-é a jövő, és emiatt a DOOM és a Fallout 4 is érkezik, de most a virtuális valóságban fog fröcsögni a vér, illetve még jobban aggódhatunk a sugárfertőzés miatt. Az Elder Scrolls Online-nak is bejelentették az új kiegészítőjét, ami a Legends névre hallgat.

Mindezek mellett a Bethesda látványosan terjeszkedik a konzolok felé, az Evil Within 2 és a Wolfenstein II: The New Colossus is kompatibilis lesz az Amiiboval.

A játékosok legnagyobb felhördülését is a Bethesda okozta, mivel a vállalat bejelentette, hogy érkezik a Creation Club, ami lényegében a moddereknek lesz egy közösség, ahova feltölthetik a Bethesda játékokhoz készített tartalmaikat. A dologgal nem is lenne semmi gond, de a vállalat tervei között szerepel, hogy a modokért majd mindenkinek, aki fel akarja telepíteni az eredeti játékra az addíciót, fizetnie kell. Ez jónak tűnik amiatt, hogy a modok készítői kapnak egy kis honoráriumot a kiegészítésekért, viszont a modok mindig is ingyenesek voltak, így valószínűleg nehezen fognak megnyílni a pénztárcák a modderek felé. Előreláthatóan jó sok csatát kell még majd megvívnia a cégnek, hogy hozzászoktassa a vásárlóit az új rendhez.

Az Intel előadásának fő témái a virtuális valóság és az e-sport volt. A jövőbeli tervezeteik közül az új Linkin Park témájú VR játékukat mutatták be, ahol a fanok betekintést nyerhetnek majd a színpadok mögötti munkálatokba, és egy új izgalmas platformot adnak a rajongóknak, hogy találkozhassanak a sztárokkal, a saját otthonuk kényelméből.

e320172

Az Ubisoft tovább feji a pénzes tehenet, és már be is jelentették a fő címeik folytatásait:  az Assasin’s Creed Originst, a Far Cry 5-öt, a Just Dance 2018-at és talán a legjobban várt játékukat, a Crew 2-t. Bemutattak viszont egy váratlan játékot a Beyong Good and Evil 2-t, amiről mindenki azt hitte, hogy eltűnt a süllyesztőben. Az Ubisoft ezenfelül a jövőben kollaborációban fog egy új címen dolgozni a Nintendoval, a Mario + Rabbids Kingdom Battle-n.

A Sony, a jövőben sem marad ki a virtuális valóság lázból. A Play Station VR-ra érkezik a Star Child, a The Inpatient, a Bravo Team és a Moss. Mindezek mellett régi Play Station 2-es játékok is remake-et kapnak, mint például a Shadow of the Colossus. További játékok, amik érkeznek a Play Station 4-re a  God of War, Days Gone, a régen várt Uncharted folytatás, a The Lost Legacy, a Gran Turismo Sport az autós játékok szerelmeseinek, a Detroit: Become Human, a Horizon Zero Dawn: The Frozen Wilds a sci-fi geekeknek és egy vadonatúj Pókember játék, a Marvel’s Spider-Man.

e320174

A Nintendo jóvoltából hamarosan érkezik a Fire Emblem Warriors, ami egy vadonatúj fantasy szerepjáték lesz a Switch-en. E mellett még érkezik az új Mario témájú játék, a Super Mario Odyssey. A Xenoblade Chronicles rajongói is örülhetnek, mert jön a második része a méltán elismert szerepjátéknak.

A Nintendo játékuniverzuma tovább bővül még névtelen játékokkal, de azok közül kettő Kirby-vel és Joshi-val a főszerepben fog érkezni. A Metroid széria is egy újabb kiadással fog bővülni, ugyanez elmondható a Pokémon játékokról, amik hamarosan elérhetők lesznek a Switch-en.

Az egyik legnagyobb meglepetés mégis az, hogy a Rocket League hamarosan érkezik Switch-re is, ami azt jelenti, hogy az új konzolra rövidesen egy e-sport játék is megjelenik.

Ezen felül a Nintendo 3DS tulajdonosokat sem hagyta cserben a Nintendo, mivel érkezik rá a Xenoblade Chronicles 2, viszont erről a játékról még csak nagyon kevés infó áll rendelkezésre.

Összességében nagyon szuper és izgalmas évnek nézhetnek elébe az elektromos játékok szerelmesei, csak bírjuk idővel és pénzzel, hogy ezt a rengeteg programot mind kipróbálhassuk és elmondhassuk a véleményünket róluk.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?