Ellephetnek minket a Star Trek sorozatok a közeljövőben

Egyelőre a legújabb Star Trek sorozatról, a Discoveryről nem tudunk nyilatkozni, tekintve, hogy nem került még adásba, ellenben az amerikai sajtó máris azt rebesgeti, hogy még több, új Trek széria előtt nyithat ajtót a CBS újdonsága. A Discovery ugyebár egy előzménytörténet, mely a The Original Series előtt játszódik 10 évvel, az elkészítése pedig több ponton nehézségekbe ütközött, részben azért, mert az eredeti showrunner, Bryan Fuller távozott a fedélzetről.

A Star Trek: Discovery executive producere, Alex Kurtzman úgy nyilatkozott, hogy többek között Fuller egyik ötlete, mely egy antológia sorozat lenne is megvalósulhat, ha a CBS szériája jól teljesít. Kurtzman szerint az, hogy a Discovery egy összefüggő történettel és állandó szereplőgárdával jelentkező sorozat lett, jó döntés. A készítő szerint azonban van élet ezen a koncepción túl is, melyet új Star Trek sorozatok mutathatnának be.

Mindemellett hozzá kell tenni, hogy egyes ipari pletykák szerint a Star Trek veteránnak számító Nicholas Meyer egy olyan előzménysorozaton dolgozik, melynek főszereplője Khan lehet és a kultikus karakter teljesen új oldalát mutathatja be.

A Star Trek: Discovery a CBS All Accessen szeptember 24-én mutatkozik be, így már nem kell sokat várniuk rá a hardcore sci-fi rajongóknak.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?