Foglalkozása: űrhajós-festő

Sokan úgy hiszik, hogy a technikai érdeklődés és a művészeti érzék nem jelenhet meg azonos mértékben egy személyben, hiszen külön agyfélteke felelős a két készség, érdeklődés kialakulásáért. Íme néhány példa arra, hogy még a legbátrabb, legrealistább emberek is képesek ihletet meríteni a festői önkifejezéshez.

Összeszedtem néhány veterán űrhajóst, akik a festészetben találták meg annak a módját, hogy kifejezzék, megmutassák nekünk személyes élményeiket. A jellemzően az átélt élmények hatására született, nagyrészt szovjet-orosz képek mellett akad itt ma már megmosolyogtató vízió az űr meghódításáról, és néhány meglepő fantáziakép is. Az alkotókat egyaránt izgatja a világűrben történő utazás, a Hold és a bolygók gyarmatosítása, az űrtörténelem témája.

Vlagyimir  Dzsanyibekov

v_masterskoy

A méltatlanul kevéssé ismert űrhajós tartalék pilótaként kezdte pályafutását, az 1975-ös, 3. közös Szojuz-Apolló űrrepülés pótszemélyzetének tagja volt. Ezt az érzést is megfestette. Például a Farkas Bertalan tartalékának kiválasztott Magyari Bélának is készített képet Dublőrök címmel, amit ő mai is a lakása díszeként őriz. Dzsanyibekov azonban szerencsésebb volt a magyar utódnál, mert az ezt követő tíz évben ötször is repült, mindannyiszor parancsnoki pozícióban. Jócskán akadt tehát élményanyag, melyből dolgozhatott. Jelenleg 75 éves, további képeit saját honlapján lehet megnézni.

 

Alekszej Leonov

ANDERSON-COSMONAUT-11

Az ember, aki 1965. március 18.-án elsőként tett sétát a világűrben. A Voszhod-2 repülése után is fontos küldetés várt volna rá, őt jelölték ki ugyanis az első szovjet holdexpedíció parancsnokának, de ezt a konkurencia sikere miatt törölték. Leonovot aztán a Szaljut-1 űrállomás első berepülésére küldték volna fel, de másodpilótája, Valerij Kubaszov megbetegedett, ezért a Szojuz 11-el a tartalék személyzet repült el. Utólag Leonov emiatt szerencsésnek is mondhatná magát, hiszen a visszatéréskor mind a három űrhajós megfulladt az űrhajóban. Így második űrrepülésére, tíz év várakozás után 1975-ben került sor, a Szojuz-Apolló programban, ezt követően pedig az új űrhajósok parancsnoka lett, később pedig a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központ igazgatója. 1991-ben nyugdíjba ment, és jelenleg, 83 évesen hobbijának él.

D152605

Aktív közéleti személyiség, gyakran találkozik az űrkutatás szakembereivel, konferenciákon vesz részt. Még Stephen Hawkingnak is készített rajzot. (A cikk nyitóképe is az ő munkája.) Képei egy kalandos élet legszebb pillanatairól mesélnek, többek között saját űrsétáját is megfestette.

 

Alan Bean

WEB11163-2009h

Amerikai részről sem elhanyagolható az űrhajós-festészet tárgyköre. Itt van mindjárt Alan Bean, az Apolló 12 tagja, aki a negyedik ember volt a Holdon. Bár 1973-ban 58 napot töltött a Skylab 3 űrállomáson, amivel akkor rekordot állított fel az amerikai csapat, mégis művésetének meghatározó eleme az a 4 óra 25 perc, amely idő alatt a Hold felszínén tartózkodhatott. Ő az egyedüli, aki festményeihez valódi holdport is felhasználhatott. 1981-ben hagyta el a NASA-t, hogy az alkotásra koncentrálhasson. 85 éves, munkáit saját honlapján lehet nyomon követni.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?