Génszerkesztett sertések

Géntechnológiai eljárással tették a sertéseket ellenállóvá az egyik súlyos betegséggel szemben.

A szakemberek úgy módosították a  a sertés örökítőanyagát, hogy a PRRS- néven emlegetett, sertés reprodukció és légzőszervi szindróma vírussal  szemben rezisztenssé tegyék. Ez a halálos légzőszervi kórokozó évente állatok tízezreinek a pusztulását és milliárdos károkat okozott.

Az Edinburgh-i Egyetem Roslin Intézetének tudósai génszerkesztéssel eltávolították a sertés DNS-ének egy kis szakaszát. Ez a viszonylag kis szerkesztés megakadályozza, hogy a PRRS-vírus megtapadjon a sertéssejtek felszínén.  Ezután vírusfertőzésnek tették ki az állatokat, de egyetlen sertés sem betegedett meg.

Azonban ezekből a sertésekből készült árukkal nem találkozhatunk az üzletekben, az állattenyésztők sem foglalkozhatnak a tartásukkal. . A génszerkesztés viszonylag friss eljárás, szabályozása sincs, ezért egyelőre nem lehet ilyen húst forgalmazni. Ráadásul a vásárlók is ódzkodnak a génkezelt élelmiszer vásárlásától.

Ennek egyik oka, hogy az emberek nem ismerik a különbséget a génszerkesztés, és a már széles körben használt génmódosítás technológiája között. A génszerkesztés során egy szervezet DNS-én precízen elvégzett változtatásról van szó. Génmódosítás esetén idegen génszekvenciákat illesztenek egy élőlénybe.

A kutatás vezetője kiemelte, hogy egyetlen idegen gént sem juttattak az állatokba, az eddigi tesztek szerint szervezetük nem gyengült meg és más módon sem hatott rájuk a beavatkozás. A  génszerkesztés végleges, tehát a sertések utódai is öröklik.

(via)

Facebook hozzászólások

You may also like...