Gondolatvezérelt exoskeleton

Mind a négy végtagjára bénult betegnek sikerült újra mozognia egy gondolatvezérelt exoskeleton segítségével.

A beteg négy évvel ezelőtt szenvedett balesetet, tizenöt métert zuhant. A gerince olyan súlyosan megsérült, hogy mind a négy végtagja lebénult.

Thibault – aki azt kérte, családnevét ne közöljék – a következő két évet kórházban töltötte. 2017-ben a Grenoble-i Egyetem és a Clinatec kutatóközpont megkereste, lenne-e kedve részt venni egy robotikus külső-vázas kutatásában.

A kísérlet megkezdéséhez radikális műtétre volt szükség. Két helyen is meglékelték a koponyáját, és közvetlenül az agy felszínére, a mozgásért felelős agyterület fölé két implantátumot ültettek be.

Mindkét eszközön 64-64 elektróda érzékelte az agy elektromos tevékenységét, és a jeleket továbbította a számítógépnek.

Thibaultnak újra meg kellett tanulnia mozogni, természetesen csak virtuálisan. Az agyi jelek segítségével egy számítógépes játékban kellett mozgásra bírnia a figurát.

Ezután kapcsolták rá az exoskeletonra, a robotikus külső vázra, hogy próbáljon meg mozogni benne. Először a lábat sikerült megmozdítania, a kar mozgatása bonyolultabbnak feladatnak bizonyult.

A kísérlet során az exoskeletont a mennyezethez erősítették, nehogy Thibault elessen. Ezek után sikerült néhány bizonytalan lépést tennie. Ezek a mozdulatok még messze vannak a járástól, de bizonyítják, hogy a kutatók jó úton haladnak. Egyelőre nem tudták teljes mértékben visszaadni a mozgáskészséget, a 65 kilogrammos eszköz mozgatása nem egyszerű. Még messze van a pillanat, hogy a szerkezetet a laboratóriumon kívül lehessen használni.

Facebook hozzászólások

You may also like...