Halott színészek újra a vásznon

A technológia eljutott arra a szintre, hogy akár halott színészek is feltűnhetnek újra a vásznon. Carrie Fishert régebben felvett jelenetekből vágták össze. Tarkin tábornok már teljes egészében CGI karakter. Most jön az első film, amelynek egyik főszereplője évtizedek óta halott.

Megkezdődött a Finding Jack című film forgatása. Gareth Crocker regényéből készülő mozi a vietnámi háborúban szolgáló, mintegy 10 000 kutyának állít emléket, akiknek legtöbbje sosem tért vissza hazájába. A film egyik fontos szerepében a több mint hatvan éve halott James Dean látható. A színészről a régi fényképek és filmfelvételek alapján CGI- klón készül. Hangját egy másik színész fogja adni.

 

James Dean rövid filmes karrierje rövid ideig tartott, néhány rövid tévés szereplés után 1955-56-ban három olyan filmet készített, amely meghatározó darabja a filmművészetnek, és egy óriási, ösztönös tehetség születését láthattuk. A harmadik, az óriás című film forgatása közben autóversenyre utazott, az országúton azonban karambolozott kocsijával és 1956-ban, mindössze 24 évesen életét vesztette. Két Oscar-díj-jelölést kapott (azt is halála után), halálakor mégis legenda lett: a fiatalok problémáit azóta sem tudta senki úgy megformálni, mint ő.

Halott színészek ilyen szerepeltetése több mint aggályos. Jogilag a kérdés rendben van, hiszen a család, az örökösök áldásukat adták az ötletre. Gondolom nem kevés pénzért. Az ötlet sokaknak tetszik, de sokak szerint morbid. Mennyire etikus ez? Neves sztárok is véleményt nyilvánítottak a kérdésben. Elijah Wood, a Gyűrűk Ura Frodója szerint ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. Chris Evans, a Bosszúállók Amerika kapitánya ennél sokkal sarkosabban fogalmaz. „ Ez szörnyű. Ezután majd számítógépek fognak új Picasso képeket festeni?  Vagy írnak néhány új John Lennon slágert. Ez az együttérzés teljes hiánya. Szégyen.”

A produkciós cég közösségi oldalait elárasztották a tiltakozó üzenetek.  A rajongók szerint a legendákat meg kell őrizni annak, amik voltak.

A nagy kérdés, hogy erre mi szükség van. A film rendezője szerint “Égen-földön kerestük a tökéletes színészt Roger rendkívül összetett karakterének megformálására, és hónapokig tartó kutatás után Dean mellett döntöttünk”.  Valljuk be, ez azért elég erőltetett magyarázat, hogy a több tízezer hollywoodi színész között nem találtak megfelelő kvalitású jelöltet.

Carlos Chernov – Végtelen vetítés

Fájóan nevetséges a család érvelése, hogy úgy tekintenek a produkcióra, mint a színész negyedik filmjére. Azután jön majd az ötödik, hatodik, sokadik film? Vajon a színész elvállalta volna a szerepet? Vagy a következőt? A sokadikat? Bármilyen szerepet aláírnak az örökösök a pénzért.

Valószínűbb magyarázat a meg tudjuk csinálni, ezért megcsináljuk. Az ötlet garantál sok olyan nézőt, akik vagy a színész rajongói voltak, vagy a technológiára kíváncsiak.

A Roger Nyúl a pácban című filmben remek poén volt, hogy a rendőrőrsön, a rajzolt színes karakterek között egy mondat erejéig feltűnt minden idők egyik leghíresebb magánnyomozója, Humphrey Bogart fekete-fehér film karakterként.

Carrie Fisher illetve Peter Cushing szereplése a Star Warsban még valahol érthető, hiszen a történet szempontjából fontos karaktereket vittek tovább. Őket mással egyszerű feladat lenne, de a rajongók szemében szentségtörés volna.

Csak azért megtehetjük, mert meg tudjuk csinálni?  Mi akadálya, hogy a színészt olyan szerepekbe „kényszerítsenek”, amelyet az életben soha nem vállalt volna el. Vagy olyan partnerekkel kell együtt szerepelni, akikkel soha nem szerepelt volna együtt a vásznon. Vagy olyan jelenetek készülnek el vele, amit soha nem vállalt volna el. Képzeljük el a Harcosan háborúellenes aktivistát, Jane Fondát egy háborús filmben egy katonanő szerepében. Vagy a bájos és visszahúzódó Audrey Hepburn-t egy szexjelenetben. George Clooney és Russell Crowe nagyon nincsenek jóban. Haláluk után lesz közös filmjük?

Talán jön még néhány Elvis film? Egy új Columbo-sorozat? Újabb Jack Lemmon – Walter Matthau filmek?

Vagy eljöhet az a pillanat, hogy a halála után 70 évvel „lejárnak a saját jogai”? Utána bárki olyan filmet készíthet a régen elhunyt sztárral, amilyet csak el tud adni.

A Magic City Films most megteszi az első lépést. A film készül, a bemutató idén november 11-én lesz, a veteránok napján.

Facebook hozzászólások

You may also like...