Határ a csillagos ég – az AXE kampányának VALÓBAN a világür a végcélja!

Budapest, 2013. január 10. – Az AXE 2013-as nemzetközi kampányának födíja egy valódi űrutazás! Egy magyar fiatal biztosan részt vesz az orlando-i kiképzésen, és ezután, már csak rajta múlik, hogy ö lesz-e a szerencsés űrutazó.

Farkas Bertalan, az a magyar, aki megjárta a világűrt, nem régiben (ahogy decemberben mi is beszámoltunk róla ezen a linken) azt nyilatkozta, valami ütős dolog készül Magyarország és világűr kapcsán. Nem túlzott! Ezt a hírt kaptuk ugyanis:

Farkas Bertalan az ország eddigi egyetlen, a világűrt is megjárt embere egy kutatás kapcsán nemrégiben azt nyilatkozta: „Az egyik legnagyobb vágyam segíteni abban, hogy újra magyar ember juthasson az űrbe, mert ennél fantasztikusabb dolgot elképzelni sem tudok.” Az első magyar űrhajós álma 30 év után megvalósulni látszik, hiszen az Axe Apollo Space Academy (A.A.S.A.) program lehetőséget teremt egy magyar fiatal számára, hogy biztosan részt vegyen egy különleges űrhajós kiképzésen Amerikában, egyúttal pedig megkapja a lehetőséget arra is, hogy ő legyen az az űrutazó, aki több ezer kilométer magasból tekinthet le bolygónkra.

Első lépcsőfokként a jelentkezők azért versenyeznek, hogy eljussanak az Országos Űrtáborba, ami az ország és egyben Európa legnagyobb multikulturális rendezvényén, a Sziget fesztiválon lesz.  A nominálók a jelentkezési időszak ideje alatt (január 10-től július 31-ig) különböző lehetőségek közül választhatnak, hogy biztosítsák helyüket hazánk-, s később a további nációk legjobbjai között. A bejutásra több alternatíva is kínálkozik, mint amilyen a „legmenőbb újonc” szavazás, ahol a jelentkezőknek a kampány hivatalos oldalán minél több szavazatot kell összegyűjteniük saját A.A.S.A. profiljukra, vagy éppen egyes AXE termékeken található kódok online feltöltésével is lehet részvételi jogot szerezni az űrtáborba. Kiemelt platform még a „mászkáló űrhajós” Facebook oldala, ahol az utcákon és tereken felbukkanó asztronautával készült közös fotó kreativitását értékelik a szervezők és a legjobbak készítői részesei lehetnek az országos kiválasztásnak. Erre a jelentkezési időszak alatt 4 ember az AXE Űrpartik alkalmával is jogosultságot szerezhet.

 A fenti játékok összesen 14 nyertese az augusztusi űrtáborban mérheti össze tudását, hogy kiderüljön ki lesz az, aki országunkat képviselheti Orlandoban. Szintén itt a Sziget fesztiválon kerül kiválasztásra a további 5 nemzet (CR-SR-CRO-SLO-BIH) űrutazó jelöltje.  Farkas Bertalan (a kampány itthoni szakértője) volt a szervezők segítségére, hogy a döntősöket a lehető legéletszerűbb feladatokkal válogassák ki. Így a tengerentúli felkészítésben csak a legjobb vehet majd részt. „Igyekeztünk egy olyan tesztcsomagot (ami fizikai és szellemi teszteket is tartalmaz) összeállítani a leendő űrutazóknak, amely elvégzését követően tiszta lelkiismerettel tudjuk elküldeni őket – köztük a magyar jelöltet is – az orlando-i űrtáborba, melynek végén 2014-ben megtörténik az űrutazás.  A legfontosabb mégis az, hogy pszichésen hogyan tudják majd a különböző terheléseket elfogadtatni önmagukkal. Talán ez lesz az egyik legnehezebb része a kiképzésnek.”

Az amerikai felkészítést követően, a startra 2014-ben kerül majd sor. A szerencsés nyertes 103 km magasan, hosszú percekig lebeghet a valódi súlytalanság állapotában, amelyhez Földünk gyönyörű látványa párosul. A felszállástól számított kb. 60 perc múlva visszatérnek (a nyertes és a pilóta) a Földre és landolnak a kifutón. Az amatőrként induló jelentkező immáron képzett űrutazóként, országa igazi hőseként térhet vissza a Földre. Ezt a Kutatócentrum egy korábban készített kutatása is alátámasztja, miszerint minden második megkérdezett ember így tekint az űrutazókra. Ezt egyetlen magyar űrhajósunk saját élményeivel is megerősítette: „Ha visszajön az ember, akkor egy teljesen más életformát kap az élettől (…) a hölgyek számára nem egy érdektelen dolog megszólítani egy űrutazót, elbeszélgetni az élményeiről, hogy milyen volt a súlytalanságban. Egy biztos, hogy nem hátrány!”

A kampány apropóját a fiatalok „toborzásán” illetve a márka építésén kívül egy új termékcsalád bevezetése adta. Az AXE Apollo termékek január közepétől kerülnek a boltok polcaira, amelyek a márkához híven frissé és ellenállhatatlanná teszik viselőiket.

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?