Hírek Iron Sky 2-ről – Első kép a Vril hajóról

Ahogy már egy korábbi cikkünkben megírtuk, az Iron Sky készítői nagyban készülnek a folytatásra. Lassan már két éve fáradhatatlanul szervezik a támogató kampányokat, hogy mihamarabb elkészüljön a második rész, a Coming Race.

A rendező, Timo Vuorensola nemrégiben saját blogján számolt be a fejleményekről:

,,Még sok minden nincs eldöntve, de végre eljutottunk odáig, hogy a látványtervezőkkel elkezdtünk dolgozni az új Iron Sky film világán. Az első film egyfajta hibrid volt, különös elegye a steam- és dieselpunknak, viszont a második rész egyik stílusjegyhez sem lesz köthető. Persze folytatjuk az elsőben megszokott látványelemeket, de ezúttal a saját stílusunkat fogjuk létre hozni: egy, úgynevezett saját ’punk’-ot.

A Coming Race-ben egy alternatív történelmet készülünk elmesélni. Visszarepülünk 65 millió évet az időben, és lerántjuk a leplet az emberiség nagy rejtélyéről: kik a teremtőink, honnan származunk, és egyáltalán, mi célból alkottak minket?

Igyekeztünk alapos háttérkutatást végezni a témában. Ott van például az Üreges Föld mítosza, amelyről legalább annyi forrás van, mint a szupertitkos náci fegyverekről: rengeteg anyag, mégis a nagyja értelmezhetetlen. De, hogy irodalmi példákat is említsünk: Edward Bulwer-Lytton könyvétől (Vril, the Power of the Coming Race) kezdve, Jules Verne munkáin át egészen David Icke hüllőlényeiig igyekeztünk mindent elolvasni, hogy ráleljünk végre a saját történetünkre.

 

Apropó, Vrillek: végre készen van az első látványterv a második filmben szereplő Vril hajóhoz. Abból az alapötletből indultunk ki, hogy a Vril egy csapat biológiailag rendkívül fejlett lény, kik maguk formálják az őket körbevevő élővilágot, ám a gépekkel nem igazán boldogulnak. Ezért a film egy érdekfeszítő és izgalmas összecsapást kíván majd megjeleníteni a gépi és az organikus technológiák között.

Még sok mindent át kell gondolnunk, de most, hogy végre megvan ez az organikus VS gépi dolog, tudom, végre rátaláltunk az Iron Sky – The Coming Race kulcselemeire.”

Summa summárum, jó sok mindent bele akarnak szuszakolni a második film történetébe, és ember legyen a talpán (hallod, Timo?), aki képes ennyi szálat koherensen összefésülni. Kíváncsian várjuk, mi sül ki majd belőle.

Bósa Diána

Linkek:
Hivatalos honlap
Facebook oldal
Indiegogo kampány

Facebook hozzászólások

heretique

,,Beyond the mist is Malkuth: the Kingdom. But it does not exist unless you make it so. It becomes as you create it. If you dare to walk into the mist, then you will build a world or you will cease to exist entirely. And you can do this thing." (Neil Gaiman - The Return of the Thin White Duke)

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?