Ingyenesen beszerezhető a Star Wars: Battlefront II

A Playstation Plus nevű szolgáltatásra főleg azért érdemes előfizetni, mert így PS4-en elérhetővé válnak a játékosoknak a multiplayer tartalmak is, de emellett havi 2 ingyenes játékot is kapnak az előfizetők. Ezek néha nagyon erős címek szoktak lenni, mint mondjuk a Nioh, vagy éppen a Dirt 2.0. Most a PS Plus különösen kitesz magáért, hiszen júniusban a Call of Duty: World War II mellett behúzhatjuk a Star Wars: Battlefront II című sci-fi játékot is. A 2017-ben megjelent játék fejlesztését már abbahagyták, nem jön hozzá újabb tartalom, ennek ellenére érdemes vele tenni egy próbát.

A játék annak idején azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az erősebb cuccokat a készítők loot boxokba rejtették, melyekért fizetni kellett. Ez természetesen a felhasználói bázisnak nem jött be annyira, így szinte teljesen átdolgozták a Battlefront II rendszerét. Mostanra egy játszható állapotban lévő – főleg – multiplayer címről van szó, amelyben az összes trilógia legendás karaktereivel, így Yodával, Luke Skywalkerrel, Darth Vaderrel, Kylo Rennel, vagy éppen Reyjel is lehetünk, ha arra szottyan kedvünk. Emellett vannak benne óriási csaták – akár az űrben is -, itt FPS nézetből lehet nyomni a Star Wars legismertebb bolygóin és azok közelében.

Facebook hozzászólások

You may also like...