Ismét mozgásban a Godzilla: King of the Monsters, de vajon jó is lesz?

2014-ben a Godzilla jókora csalódás volt a szörnyfilmek kedvelőinek, annak ellenére is, hogy egész erős szereplőgárdával került mozikba az alkotás. Még a Breaking Badből ismert Bryan Cranston is beleszürkült a szerepébe, az pedig mindennek a teteje volt, hogy a nagy összecsapásokat és magát a címadó lényt nem akarták mutatni a készítők. Godzilla a saját filmjében vált másodhegedűssé. Az igazat megvallva a 2019-ben érkező King of the Monsters se tűnik sokkal jobbnak. A folytatásban olyan arcok tűnnek majd fel, mint a Stranger Things fiatal tehetsége, Millie Bobby Brown és a Trónok harcás Charles Dance.

A filmet csak abban az esetben lesz érdemes megnézni, ha nem az első részhez hasonló szürke és unalmas történetvezetésre koncentrálnak, hanem inkább beleállnak az akcióba. Túlzásokba se kell esni, és elmenni egy Michael Bay-féle robbantgatós orgiába, de a Godzillától elvárjuk, hogy ne kamaradráma legyen. Egyébként a szörnyes, kisköltségvetésű darabok is megállják a helyüket, elég a Cloverfield Lane 10-re gondolni. A Godzilla: King of the Monsters szám szerint második előzetese csillog, robban, így lehet, hogy nem alszunk el rajta. Premier 2019 május 31-én, remélhetőleg a Kong: Skull Island után megint kapunk valami értelmezhető szörnyfilmet. Sajnos a Pacific Rim 2 se tartozott ebbe a kategóriába.

Facebook hozzászólások

You may also like...