Jön a Mátrix 4

Hivatalosan is megerősítették, amit már több mint egy éve rebesgetnek: folytatódik a Mátrix.

A frenetikus sikerű első rész után a második és harmadik rész már koránt sem ért el akkora sikereket, bár közel sem voltak annyira rosszak, mint amennyire a véleményvezérek próbálják beállítani. A második rész zseniális autópályás üldözését, még a sokaknak túl magas szintű filozófiai eszmefuttatások sem tudták agyonütni. A harmadik rész pedig minden idők egyik leglátványosabb háborús filmje lett.

Ami tény, hogy a második és a harmadik rész is termelt bőségesen annyi profitot, hogy az eredeti ötletekből véglegesen kifogyott filmipar megpróbálkozzon a folytatással.

A Warner Bross bejelentése szerint A Wachovski testvérek most nem együtt fognak dolgozni, Az idősebbik írja és rendezi a filmet. Már majdnem fivéreket írtam, de közben mindketten hivatalosan is nemet váltottak. Így tehát Lana, a korábbi Lawrence készíti a filmet.

A filmben mind Neo, mind Trinity visszatér, ami azért érdekes, mert elméletileg mindketten fizikai valójukban haltak meg. Sokan előzmény filmre tippelnek, de ez két okból nem jöhet szóba: egyrészt az első rész előtt Neo a maga kis unalmas virtuális életét élte, az eredeti trilógia felborítása nélkül nehéz lenne ebből kiragadni. Másrész Keanu Reeves 54, Carrie-Ann Moss 51 éves, nem igazán lennének hitelesek 25 évvel korábbi önmagukként. Bár a mai digitális fiatalítási trükkökkel ez csak pénzkérdés.

Az mindenesetre biztató, hogy Keanu eddigi karrierje során gond nélkül eldobott jól jövedelmező folytatásokat, ha nem sikerült felkelteni az érdeklődését.

A film forgatása 2020-ban kezdőik.

Facebook hozzászólások

You may also like...