Közös sorozatban szerepelhet Sólyom és a Tél katonája

Nemrég derült ki, hogy a Disney új online streaming szolgáltatásán készül egy-két nagy durranásra. Például azt tervezik, hogy a Skarlát boszorkányt játszó Elizabeth Olsen és a Lokiként ismertté vált Tom Hiddleston főszereplésével jön egy-egy Marvel széria. Most kiderült, hogy a stúdiónál ezeken a projekteken felül azt tervezik, hogy közös tévés produkcióban zárják össze Sólymot (Anthony Mackie) és a Tél katonáját (Sebastien Stan), így afféle buddy comedyre számíthatunk. Nagyon érdekes ez az irányvonal, amit az MCU vehet, hiszen az eddig a filmvásznakon megismert karaktereket limitált szériákban mélyíthetik el, újabb sztorikkal.

A Marvel rajongók már azon gondolkoznak, hogy Pókember is igazán megérdemelne egy lazább hangvételű, élőszereplős tinisorozatot. Peter Parker animációs formában többször is megállta már a helyét a képernyőkön, így a Tom Holland-féle verzió is biztosan sikeres lenne. Habár ez nem valószínű, hogy mostanában lesz, ugyanis hamarosan érkezik a Far From Home, mely az Avengers 4 után veszi fel a fonalat.

Sólyom és a Tél katonája a Captain America filmekben nőtték ki igazán magukat, a Civil Warban pedig egész jól működtek együtt, innen jöhetett az ötlet a Disney-nek valószínűleg, hogy mi lenne, ha 6-8 részen keresztül mutatnák be a karakterek dinamikáját egymással.

Facebook hozzászólások

You may also like...