Már most nyomába eredtünk a következő Assassin’s Creed játéknak

Az Assasin’s Creed játékokból temérdek volt már, számos korszakban vehettük fel a harcot a templomosokkal szemben, a fejvadászok oldalán, és most úgy tűnik, hogy a következő kaland a sötét középkorba, vagyis a vikingek aranykorába fog elkalauzolni minket.

A viking vonal felfedezése egy igen logikus lépésnek tűnik az Ubisofttól, hiszen jó pár sikeres vikinges témájú sorozat és játék került ki a piacra a közelmúltban, ami bebizonyította, hogy a pogány barbárok életvitele és színes, háborús tevékenységeik sok embernek megragadják a fantáziáját.

Jó pár előrejelzés érkezett eddig is, ami megjövendölte a vikinges Assasin’s Creedet, de a legnagyobb nyomot most maga az Ubisoft hagyta, hiszen a Division 2-ben megjelent egy óriásplakát, és ezen  megfigyelhetünk egy lándzsát tartó vikinget, sőt, ha extra HD minőségben átbogarásszuk a plakátot, az éden almáját is fellelhetjük, aminek az időtlen kereséséről szól szinte az egész játékszéria. Külön piros pontot érdemel az Ubisoft, mivel manapság ha a vikingekre gondolunk, akkor egy bárdos fickót képzelünk el, de kevesen tudják, hogy igazából sokkal többet használtak lándzsát, mint kardot vagy fejszét, ezért egészen korhű a plakáton látható katona.

A játékról egyelőre pontosabb infókat nem tudunk, de reméljük legalább olyan korszakalkotó lesz, mint az első pár rész a játéksorozatban, amik akkora pénzügyi sikert hoztak a cégnek, hogy egy az egyben elkaszálták miatta a Prince of Persia játékszériát. Azt is biztosan tudjuk, hogy az új játék idén már nem fog megérkezni, hiszen 2020-ra tervezik a megjelenését, hogy ezzel kihagyják a PS4 és az Xbox One utolsó hónapjait, és egy vadi új játékkal érkezhessenek az új generációs konzolokra. Lentebb megtekintheted az árulkodó képet:

Tom Clancy’s The Division 2_20190401_153904.jpg

Facebook hozzászólások

You may also like...