Mars 2020 – Az élet nyomában

A Mars 2020 munkanevű kutatórobot a tervek szerint 2021-ben landol a vörös bolygón azzal céllal, hogy az esetleges múltbeli élet jelei után kutasson. Az új kutatórobot a marsi egyenlítőhöz közeli Jezero-kráterbe fog leereszkedni, amely a műholdas megfigyelések szerint egykor egy mély tónak adott otthont.  A kutatók reményei szerint a kráter ősi szerves molekulák és a mikrobiális élet más jeleit is őrzi üledékében, amelyhez fúrásokkal könnyedén hozzá lehet férni.

A tudósok abban is bíznak, hogy  a hatkerekű marsjáró útjába kerülő kőzetek között lesznek 3,9 milliárd évesek is.  Ennek oka, hogy az eddigi ismereteink szerint a Marson  nincsenek olyan tektonikus mozgások, mint amelyek végigkísérik a Föld történetének döntő részét.

A szakemberek szerint a Föld kőzeteinek többsége megsemmisül a kőzetlemezek alábukásakor, de még a felszínen maradók is olyan hő és az egyéb behatásoknak vannak kitéve, amelyek a Marson talán nem fordulnak elő. Paradox módon könnyen lehet, hogy a Marson lévő ősi kőzetek jobb állapotban vannak, mint a Földön lévő jóval fiatalabb kőzetek. Az évmilliárdokkal ezelőtti élet nyomait könnyebb lehet felkutatni a Marson, mint a Földön.

A marsjáró, amely a 2012-ben landolt egytonnás Curiosity átdolgozott változata, a begyűjtött kőzet- és talajmintákat egy rejtekhelyen fogja a tárolni a bolygó felszínén. A NASA és az Európai Űrügynökség (ESA) jelenleg azt kutatja, hogy a nagyjából 40 mintát miként tudja lejuttatni a Földre a 2030-as évek elején.

Facebook hozzászólások

You may also like...