Megjelent a júniusi Galaktika!

A Galaktika magazin júniusi számában új folytatásos kisregény indul László Zoltánnak, A KERINGÉS és a NULLA PONT írójának tollából. A központi tudományos téma mérnöki, főként építészeti és autóipari csodákat mutat be.
Ebben a számban megint igen színesre sikerült a novellaválogatás. Első helyen említeném az Ünnepi Könyvhétre hazánkba látogató észt Kersti Kivirüütnek, az OKKULTISTÁK KLUBJA írónőjének kísértettörténetét. JackMcDevittnek is újabb novellája olvasható, az amerikai megjelenéssel szinte egy időben. Bojtor Iván hősét irodalmi kutatásai közben felszippantja a történelem. Aliette de Bodard Nebula-díjra jelölt elbeszélésében aztékok gyarmatosították az űrt. Cyril M. Kornbluth klasszikusa egy kínai szerencsesütiben talált döbbenetes kéziratról szól. E. Lily Yu rovartársadalmakat elevenít meg meglepő szemszögből. A havi retro pedig Lőrincz L. László „Angyal Firenze felett” című novellája, mely ha lehet, ezúttal még tökéletesebbre csiszolt változatban kerül az olvasók elé.
Exkluzív sztárinterjú szólaltatja meg Bruce Willist, a filmrovat is az ő munkásságával foglalkozik, az Intelligens dizájn a csigák bevonásáról ír az energiatermelésbe, a tudományos hírek között pedig olvasható még cikk a LED-közvilágításról, egy elektromos bonszajról, egy villanyrepülőről és a ruházati cégek meg a Facebook közötti összefonódásról.
A Galaktika 267. számát keresse a galaktikabolt.hu-n, az újságárusoknál, vagy a kiadó könyvheti standjain!
(Aki pedig ma, június 1., pénteken bejön a szerkesztőségbe megvásárolni, ajándékba választhat egy régebbi magazin példányt mellé!)
Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?