Megjelent Vernor Vinge: A szivárvány tövében című kötete!

Regény a holnapról – már ma!

San Diego, Kalifornia, 2025.
Robert Gu, egykor világhírű költő volt. Aztán az Alzheimer-kór elvett tőle mindent. Most egy úttörő orvosi kezelésnek köszönhetően újrakezdheti életét, de a világ nagyot változott körülötte. A mindenütt jelenlévő wi-finek, az okosruháknak és okos-kontaktlencséknek hála a valós és a digitális világ közötti határ fokozatosan elmosódik. Az új technológiák azonban, ahogy a történelem folyamán mindig is, egyaránt használhatók jóra és rosszra.
Robert hamarosan egy világméretű összeesküvés középpontjában találja magát, amely a régi világ teljes eltörlését tűzte ki célul – legyen szó papír alapú könyvekről, vagy akár továbbfejlődésre képtelen, elöregedett emberekről!

Vernor Vinge a technológiai szingularitás mai elméletének egyik megalkotója, de elsősorban kitűnő író. Hugo-díjas regénye a megjelenése óta eltelt három év során az SF instant klasszikusává vált, ami nem is csoda, hiszen a ma legégetőbb kérdéseire keresi a megoldást, alig fél lábbal a jövőben.
„Hűen a William Gibson és Neal Stephenson által teremtett hagyományokhoz, Vernor Vinge épp most állította fejtetőre a jövőt.”
– Charles Stross

„Senki sem látja előre olyan tisztán a jövőnket, mint Vernor Vinge. Merüljenek el új regényében, és káprázatos új lehetőségekkel szembesülnek. Micsoda fantasztikus könyv!”
– David Brin

„A szivárvány tövében egyszerre kémregény, a felnőtté válás története és a mai tudományos világ karikatúrája. Vinge jól ismeri a modern technológiákat, és külön öröm, hogy a holnap csodáit humorral tálalja.”
– Denver Post

„Vernor Vinge a komputerkorszak Aldous Huxleyja.”
– Wired.com

Vernor Vinge A szivárvány tövében című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető Galaktika boltban!

Megosztás|

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?