Megtalálták a metán forrását a Marson?

Csaknem hat évvel az után, hogy Metán jelenlétét észlelték a Marson, a kutatók valószínűsítették annak forrását. A metánra utaló erős jeleket a Curiosity 2013. június 15-én észlelte, majd méréseit megerősítették a másnap a Mars Express fedélzetén lévő spektrométerrel gyűjtött adatok. Ez a gáz azért különösen érdekes, mert a földi metánt különböző életformák is előállíthatják ugyanúgy, ahogy geológiai folyamatok.

A jelenleg elfogadott elmélet szerint a metánnak nagyon rövid az élettartama a Mars légkörében, így észlelése azt jelenti, hogy csak nemrég kerülhetett a felszínre. Épp ezért a légköri metán természetének jellemzőiről és mértékéről nincs megegyezés a kutatók között. Több lehetséges módja van a metántermelődésnek. Ha léteznek még rajta mikrobák, azok is szolgálhatnak a metán forrásaként. A távoli múlt mikroorganizmusai által termelt metánt magába rejthette a jég is, amely olvadásakor felszabadulhat a gáz a légkörbe. Bizonyos geológiai folyamatok is termelhetnek metánt, nincs feltétlenül szükség biológiai folyamatra. Ilyen a szerpentinizáció, egy hőt és vizet igénylő kőzetátalakulási folyamat a kéregben. A metán ebben az esetben a folyamat mellékterméke.

Az első feltételezések szerint a metán a marsjárótól északra lévő területről származik és a szivárgás a Gale-kráterből ered, a Curiosity leszállási helyéből. A metánszivárgás ismert folyamat a Földön a tektonikus törésvonalak mentén és természetes gázmezőkön. Olyan tektonikus vetődéseket azonosítottak, amelyek felett vékony jégréteg lehet. Az állandóan fagyott permafrost területek remek szigetelést biztosítanak a metán számára, lehetséges, hogy a jég felszín alatti metánt zárt magába és időszakosan szabadítja fel a törésvonalak mentén, amikor a jégréteg is megtörik.

(via)

 

Facebook hozzászólások

You may also like...