Menő új ruhában tér vissza Pókember 2019-ben

Sok rajongónak nem tetszett az, amit a Marvel csinált a Pókemberrel, ugyanis már a Civil Warban és a Homecomingban is nagyon erősen összekötötték a karaktert Tony Starkkal. Nem elég, hogy két ruhája is rettenetesen high-tech lett a fiatal szuperhősnek, de Vasember erősen bele is nyúlt Póki fejlődésébe. A képregényekben ugyanis ő alkotja meg a szerkentyűit, sőt az Insomniac-féle videojátékban tudósként láthatjuk Peter Parkert. Az MCU-ban azonban kissé függött a Bosszúállók egyik legfontosabb alakjától, aki ráadásul apafiguraként pátyolgatta a feltörekvő hőst. Jó, mondjuk szabad értelmezésről van szó, hiszen May néni is jó fiatal lett, ráadásul Stark még rá is ment a nőre, de az ilyen húzásokat muszáj az ember elviselni. Megköveteli a modern kor nézőközönsége, úgy látszik.

2019. július 5-én jön az amerikai mozikba a Pókember: Idegenben, ebben a főszereplőt pedig a legújabb lesifotók alapján teljesen új kosztümben láthatjuk. Kérdés, hogy a CGI mit változtat rajta, de egy biztos, a rajongóknak addig is lesz miről agyalniuk. Például, hogy ezt a ruhát a Tom Holland által játszott Peter Parker dobta-e már össze. A sztori egyébként nem az Infinity War előtt fog játszódni – mint az Ant-Man & The Wasp -, így továbbviszi az eddig látott történéseket. Remélhetőleg jó irányba.

Facebook hozzászólások

You may also like...