Minden sci-fi politika is

Dr. Tóth Csaba politológus, szociológus, a Republikon intézet alapítója és stratégiai igazgatója. Speciális vizsgálati területe a pártpolitika és az EU-politika találkozása, az euroszkepticizmus alakulása és a pártrendszer változása. Doktori fokozatát az ELTE-n szerezte a magyar politikai marketing témakörében, 2003 óta tanít az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében, idén pedig megjelent A sci-fi politológiája című tudományos ismeretterjesztő munkája, melyben a science fiction univerzumok politikai aspektusait veszi górcső alá.

2015 márciusában cikkezett arról az Index, hogy elindult Dr. Tóth Csaba Politika és science fiction című, szabadon felvehető alternatív kurzusa. Az előzetesen meghirdetett harminc helyre iszonyatos túljelentkezés volt, a kurzusról kiszorultaknak és a sci-fi szerelmeseinek íródott tehát ez a kötet, melynek törzsanyagán túl a kurzuson szó volt még többek között az Alapítvány-sorozatról, a Stargate-ről vagy a Babylon 5-ről is, és olyan sarkalatos tényezőket is érintett, mint az idegenek kezelése, a társadalmi egyenlőtlenség, az elit szerepe, a rasszizmus vagy a genderkérdés.

1182569

A sci-fi politológiája új szemszögből közelíti meg az általunk is rajongással szeretett zsánert, a politikai aspektusok vizsgálatakor megmutatja, mi van a felszín alatt, milyen rendszernek köszönhetően működik (vagy nem működik) a vizsgált világ. Tóth nagy merítésből és konkrét univerzumokkal dolgozik, klasszikus és új művekkel is foglalkozik, előveszi a műfaj igazi, epikus tömegsikereit (Star Wars, Star Trek), vizsgál viszonylag friss, főleg a fiatalok körében népszerű young adult-trilógiát (Az éhezők viadala), egy egyedülálló, monstre sagát is feldolgoz (Dűne), de egy magyarul még teljes egészében nem is olvasható trilógiát is górcső alá vesz (Ann Leckie Radch-trilógiáját). A konkrét univerzumok politikai mozgatórugóin kívül Tóthot olyan általános jellegű kérdések is foglalkoztatják, mint a demokrácia és diktatúrák egymással való kapcsolata, emberek és idegenek egymáshoz való viszonya vagy a személyes szabadságjogok kérdése.

totcsaba_banner

A könyv alaptézise, hogy  az SF világa sem lehet politikamentes, hiszen még a kitalált világok sem tudnak politikai szabályok nélkül működni. Arisztotelész nyomán minden ember közösségi élőlény (zoon politikon), így szükségszerűen felmerülnek a politika alapkérdései egy közösség élete során. Nem utolsó sorban azért is érdekes A sci-fi politológiája, mert segít elképzelni, milyen politikai berendezkedések várhatnak ránk a jövőben.

Alapvető tények:

  • a legtöbb SF abból indul ki, hogy a jövő jobb lesz, mint a múlt
  • világunk számos problémáját nem a politika okozta, de csak a politika tudja megoldani
  • sok SF univerzumban a jó és a rossz hősök is politikusok/ politikai szereplők

Tóth Csaba az előszóban is kiemeli, hogy a tudományos fantasztikum alkotásait éppen az választja el a fantasyktól, hogy tudományos-technológiai eredményeken alapszanak, így logikus a felvetés, hogy ezen világok politikai rendszereinek is reális alapja kell, hogy legyen. A sci-fikkel kapcsolatos politikai kérdéseket általában három szempontból vizsgálják, leginkább irodalmi alkotásokként vagy ideológiai konstrukcióként kezelik az SF-et, Tóth azonban a harmadik módszert használja, miszerint az egyes univerzumokat egyenként és önmagában is (azaz zárt rendszerekként) elemzi. Arra fókuszál, hogy milyen hatalmi struktúra keretei között, illetve milyen motivációk alapján döntenek a szereplők.

A logikusan és olvasmányosan (lábjegyzetekkel vagy akadémikus nyelvezettel nem terhelt) felépített szöveg az értő olvasóhoz szól, akivel Tóth Csaba együtt elemez és értelmez, tanulságosan és szemléletesen mutatja be egy-egy politikai mechanizmus működését és hatását az aktuális univerzumra. A sci-fi politológiája tökéletes olvasmány a sci-fik szerelmeseinek, ugyanis könnyedén, érthetően és egyértelműen mutat rá az egyes államok berendezkedése, vezetőik viselkedése és különféle fikciós művek világának működésmechanizmusa közötti kísérteties összefüggésekre. A politika és a politológia nem feltétlenül érdekelhet mindenkit a hétköznapokban, de Tóth Csaba tudományos ismeretterjesztő munkája rendkívül szórakoztató és tanulságos módon mutat rá arra, hogy a legalapvetőbb emberi-társadalmi működés minden esetben politikai cselekedet, ez pedig kedvenc regényeinkben sincsen máshogy.

Végezetül a teljesség igénye nélkül prezentálunk néhány főbb vizsgálódási pontot Csaba könyvéből az általa elemzett klasszikus univerzumokkal kapcsolatban, de a poént nem lőjük le, tessék elolvasni A sci-fi politológiáját! Ezúttal megkönnyítjük a dolgodat, ugyanis ha június 15-ig előfizetsz a Galaktikára, most megnyerheted az Athenaeum által felajánlott kilenc példány egyikét.

Star Wars 

  • minden autokratikus rendszer számára a diktátor utódlása jelenti a legnagyobb kihívást
  • a Jedik felelőssége és hibáik
  • hogyan és miért vezeti a hatalmi ágak egy kézbe vétele zsarnoksághoz
  • miért idegen test a Jedi Tanács a Régi Köztársaságban
  • a Birodalom mint idegen megszálló sereg
  • a megengedő attitűd mint az Új Köztársaság legnagyobb bűne

 A Dűne 

  • a galaktikus dzsihád és okai
  • az egyeduralom kiépítésének fokozatai
  • a „mentátok” szerepe
  • egy tökéletlen politikai rendszer evolúciója egy még rosszabb irányába

 Star Trek 

  • az univerzum egyedisége abban rejlik, hogy itt a jövő emberisége nem csak technikailag, de morálisan is fejlettebb
  • mikor és milyen feltételek mellett jöhet létre az utópia
  • fajok és politikai rendszerek összefüggései
Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?