Minecraft az űrben! – Avorion játékteszt

Az Avorion az egyik legfrissebb sci-fi játék, amit 2016 óta egy apró indie baráti kör fejleszt. A project a Kickstarteren indult, és a sikeres pénzgyűjtő kampányuk után most büszkén bejelentették, hogy a nagyközönség számára is készen áll ez a sandbox, űrhajós játék.

A program nagyon hasonlít a Minecraft koncepciójához, azaz teljesen voxelekből épített űrhajónkkal kell a véletlenszerűen generált univerzumban navigálni, miközben lehet bányászni, harcolni, és még kereskedni is.

A játék indulásakor már szembesülünk a környezet minimalista megjelenésével, ami talán egy picit zavarhatja az ultra HD-grafikákhoz szokott szemet, viszont ha elmerülünk a játékban, percek alatt hozzászokunk.

Az első betöltés után rögtön egy apró drónhajó fedélzetén találjuk magunkat, amit körülvesz a véletlenszerűen generált űr, és jobb esetben ásványokban gazdag aszteroidák. Miután hozzászokunk az irányításokhoz, célba vehetjük az első aszteroidánkat, ami szimpatikusnak tűnik, és az apró hajónk gyenge lézerfegyverével hozzáláthatunk a kövek lebontásához. Ahogy szétlőjük az űrben keringő óriásköveket, lehetetlen nem gondolni a No Man’s Sky-ra, mivel ott is ugyanebből áll az űrjáték. Ebben a játékban viszont, mondanom sem kell, sokkal kifinomultabb az egész procedúra. Vannak nagyobb kövek, amiket nehezebb lefaragni, és olyanok is, amiket lehetetlen szétrombolni, mert az alaphajónk lézerágyúja képtelen rá. Ráadásul, itt nem csak úgy megjelennek a kavicsok az orrunk előtt, mint a másik játékban, hanem messziről kipécézhetjük a kívánt nyersanyagot. Bónuszpontot is kap a játék, mert nem úgy viselkednek az űrbéli objektumok, mint a Call of Duty Infinity Warfare-ban, hogy aminek neki megyek, azon csak keresztülszállok, hanem ha ütközök, akkor óriási robajjal tropára verem az űrhajómat, ahogy azt egy szimulátornál elvárnánk.

avorion 2

Miután elegendő kavicsot gyűjtöttünk átmehetünk az építő módba, ami a másik legérdekesebb része a játéknak. Kiszállunk az apró drónunkból, és a kreatív ablakban teljesen a saját ízlésünkre formálhatjuk az űrhajónkat, nagyság és egyéb megkötések nélkül. Az építő módba belépéskor előfordulhat, hogy bonyolultnak tűnik a sok alkatrész, amit össze kell tennünk, de épp úgy, mint a Lego esetében, egy kis idő után mindenre magától rájön az ember. Meg kell hagyni, az UI nagyon sokat segít ebben a folyamatban. Sajnos én nem vagyok annyira tehetséges űrhajó-dizájner, örültem, ha repül a vas.

avorion 4

A játéknak van egyfajta RPG része is, mivel az űrhajónkat nem tudjuk egyedül működtetni, szükségünk van legénységre is. Az embereink sajnos nem játékosokból tevődnek össze, hanem nekünk kell őket beszerezni. A legénység azért szükséges, hogy megfelelő karbantartása legyen a bizonyos moduloknak, pl. a pajzsnak vagy a fegyverzetnek. Nagyon érdekes, mert ezeknek az embereknek fizetni is kell, hogy ott dekkoljanak velünk az űrben, tehát jobban tesszük, ha nagyon magas profitot szerzünk az űrkalandozásunk során, mert különben búcsút mondhatunk a mérnökeinknek. Így láthatjuk, hogy minden hajónak megvan a mini gazdasága is, ami ismét nagyon pozitív újdonság ebben a programban. Például, én az első hajómra elfelejtettem megfelelő számú hálókabint tenni a dolgozóimnak, így nagy villogó értesítéseket kaptam utazgatás közben, hogy elégedetlenek az alkalmazottaim a nem megfelelő szállás miatt. Azóta is azt próbálom elképzelni, hogy a 30 fő, akinek nem volt kabinja, ugyan hol aludt az elmúlt pár napban.

avorion 3

Mint láthatjuk, a játék nagyszerűen van összerakva, és még rengeteg minden felfedeznivaló van benne. Érdemes szót ejteni a pörgős harcrendszerről, ami körülbelül a legötletesebb az elmúlt évtizedben, vagy az Űrbázisokról, amiket nem csak meglátogathatunk, hanem mi is kiépíthetünk. A játék játszható singleplayerben vagy multiplayerben, cooperatív módban. Egyelőre a multiplayer hagy némi kívánni valót maga után, de örülhetünk, hogy egyáltalán van. A kissé egyszerű külső megjelenés ellenére, egy rendkívül összetett és ötletes játékot kaptunk a készítőktől, Konstantintól, Philipptől és Hannestől. Minden sc-fi rajongónak ajánlom ezt a kis szimulátort.

 

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?