MSW Díjkiosztó Gála

Zene és szavak szárnyán a csillagokba: MiniSpaceWorld nemzetközi Versenypályázat Díjkiosztó Gála
Kreativitás és tudományos-fantasztikum ötvöződik a Távoli világok – a sci-fi mestermunkái című nemzetközi versenypályázatban, amely a MiniSpaceWorld űrhajózási és csillagászati modell- és terepasztal-kiállítás science-fiction részlegének megtervezéséről szólt. Lezárult az internetes szavazás, a zsűri is meghozta döntését – nem volt könnyű dolga, hiszen hat színvonalas pályamű érkezett négy magyar, egy angol és egy német csapattól. Mindegyik alkotás megtekinthető a verseny honlapján.
Az ünnepélyes díjkiosztóra 2009. december 5-én 19:00 órakor kerül az MTA Társadalomkutató Központ Kongresszusi Termében, Budapest I.ker., Országház u. 28.

A legjobb pályázatok bemutatása és a díjak átadása mellett még egy nem mindennapi élmény is várja a MiniSpaceWorld versenypályázat díjkiosztójának résztvevőit: az ünnepi műsorban többek között az éterhegedűnek is hívott teremin egyik legkiválóbb művésze, Barbara Buchholz ad ízelítőt virtuóz tudásából a világ egyik első elektronikus hangszerén, amelyen ráadásul érintés nélkül (!) játszanak.

Gáti Oszkár, Jászai Mari- és Kisfaludy-díjas színművész előadásában Ray Bradbury Az űrhajó című novelláját hallhatjuk.

Jegyek 3850 Ft-ért kaphatók a ticketportal.hu és kulturinfo.hu portálokon.

További információk itt.

Eric Idle Hakni az űrben című kötete 20% kedvezménnyel megvásárolható a a Booker.hu-n, az olvasóbarát könyváruházban.

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?