Németország és Franciaország is nemet mond a loot boxokra

Manapság számos internetes játék tartja fent magát a loot boxok, azaz az internetes zsákbamacskák árusításából, viszont először a belga, most pedig a német és francia szakik is elgondolkoztak azon, hogy valóban törvényes-e kiskorúaknak ilyen szerencsejátékon való részvétel.

A loot boxok körül kialakult megosztó vitát még tavaly a Star Wars Battlefied 2-féle “fizess, hogy nyerhess” alapú rendszer robbantotta ki. Ugyan a viharfelhők ma már elsodródtak az Electronic Arts háza tájáról, nálunk Európában nagy politikai figyelmet kaptak a virtuális dobozkák, és azok árusítói.

A doboznyitogatós rendszerek viszont koránt sem kezelhetők ugyanúgy, hiszen háromféle loot box van a játékokban:

Az első loot box fajta, amit azért nyitunk hogy jól nézzünk ki, például az Overwatch-ban, vagy a League of Legendsben, nem befolyásolják a játékmenetet, így pusztán csak azért vásároljuk meg, hogy jól nézzünk ki és támogassuk a játék készítőit.

A zsákbamacska másik, ennél komolyabb fajtája az az a loot box, amit meg kell vennünk, ha fel akarjuk venni a versenyt másokkal, így például ha komoly Hearthstone játékosok szeretnénk lenni, akkor fel kell készülnünk több száz virtuális kártya megvételére, amik ára gyakran vetekszik a valós kártyákéval.

Az utolsó féle dobozka az az, amit azért veszünk, mert úgymond csalni szeretnénk egy online játékban, mert nincs időnk játszani, így például a Star Wars Battlefront II -ben láthatjuk ezt a dobozrendszert, amivel elkerülhetjük azt, hogy hosszú órákat kelljen ráfordítani a játékra.

Legkorábban nyár elején fogunk híreket kapni arról, hogy mi lesz a loot boxok sorsa Európában, addig is várnunk kell, hiszen lassan őrölnek a demokrácia kerekei.

Összességében lehetséges, hogy az EU-s mozgalmak jó hatással lesznek az internetes játékokra, hiszen lehet, hogy jön egy új biznisz stratégia, ami nem fogalja magában a szerencsejátékozást még felhasználó barátabb lesz mint a loot box rendszer. Viszont azt is figyelembe kell vennünk, hogy a játék készítő cégeknek a profit a legfontosabb, így nagy esély van rá, hogy ha lesz egy új fizetési rendszer, ismét mi, a felhasználók fogjuk húzni a rövidebbet.

Facebook hozzászólások

You may also like...