Politika és science-fiction előadássorozat

Politika és science-fiction kurzus indul az ELTE ÁJK-n, amely az SF univerzumok politikai berendezkedését lesz hivatott tárgyalni – a Dűnétől a Star Warson át a legmodernebb űroperákig. A kurzust a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Dr. Tóth Csaba fogja tartani.A kurzus koncepciója

A tudományos fantasztikus irodalom alapja, hogy koncepcióinak „tudományosan érvényesnek” kell lennie – nem mehetnek szembe az ismert tudományos tételekkel. A műfaj jellegéből adódóan e kitételt általában természettudományos szabályokra szokták alkalmazni, ám logikailag a társadalomtudományok „szabályaira” is igaznak kell lenniük. A kurzus e kiindulópont alapján vizsgálja meg a különböző science fiction univerzumok politikai jellemzőit: politikai rendszereit, politikai szereplőit és e szereplők interakcióit. Olyan kérdésekre keres választ, mint például:

  • Ismereteink szerint mennyire „reálisak” a science fiction univerzumok politikai rendszerei – konzisztensek-e azzal, amit a létező politikai rendszerekről tudunk?
  • Milyen előfeltevésekkel élnek a science fiction univerzumok a politikumot, a politikai szereplők motivációit és a politikai rendszerek működését illetően?
  • Melyek a leggyakoribb és melyek a legritkább politikai berendezkedések a legfontosabb science fiction univerzumokban?

A kurzus a science fiction műveket nem „korlenyomatként” kezeli; nem igyekszik általános, napjaink politikai rendszereire, vagy még inkább ideológiai áramlataira vonatkozó következtetéseket levonni. Ehelyett ezeket az univerzumokat többé-kevésbé konzisztens, zárt rendszerként kezelve próbálja politikai berendezkedésük alapjait elemezni.

A kurzus fókusza

A kurzus a politológia ismeretanyag és megközelítése felől vizsgálja a science fiction univerzumokat; a politikai rendszerek jellemzői, kategorizálásuk, fogalmi megközelítésekre, stb. építve, összehasonlító nézőpontból vizsgálja a science fiction univerzumokat.

E megközelítésből adódóan a fókusz azokra az alkotásokra kerül, amelyek kész „univerzumokat”, komplex rendszereket hoztak létre filmek, könyvek és egyéb médiumok felhasználásával. A kurzus egyszerre tárgyalja a populáris kultúrában legnépszerűbb világokat – Star Wars, Star Trek, stb. – és a tudományos fantasztikus irodalom nagyjait – Frank Herbert, Isaac Asimov. A kurzus alapvetően a magyar nyelven is elérhető angolszász szerzőkre és alkotásokra koncentrál.

A kurzus felépítése

A félév első felében a legismertebb tudományos fantasztikus univerzumok tárgyalására kerül sor. Ennek keretei között igyekszünk egy-egy politikatudományilag releváns kérdésen keresztül bemutatni ezen világok politikai rendszereit. A félév második részében a megközelítés analitikus lesz: nem egy-egy „világ” kerül tárgyalásra, hanem olyan, általános kérdések lesznek a középpontban, amelyek több science fiction univerzumot is érintenek

A kurzus tervezett felépítése: órák sorrendje

1. Február 17. Bevezetés. A science fiction univerzumok tanulmányozásának megközelítései. Az „in universe” style előnyei, hátrányai.
2. Február 24. Politikai rendszerek a Star Wars világában.
3. Március 3. A science fiction irodalom klasszikusai és politikai rendszereik: az Alapítvány sorozat és Dűne politikai rendszerei
4. Március 10. Az éhezők viadala politikai rendszere. Politikai elemek a Doctor Who sorozatban.
5 Március 17. Politikai rendszerek sorozatokban: Battlastar Galactica, Stargate és Babylon 5.
6. Március 24. Politikai rendszerek a Star Trek világában.
7. Március 31. „Egzotikus” politikai rendszerek a modern science fictionben: kitekintés (Revelation Space, Radchaai Empire; Leviathan Wakes)
Tavaszi szünet
8. Április 14. Demokrácia, diktatúra és egyéb rendszerek – a science fiction univerzumok komparatív elemzése
9. Április 21. Nemzetközi viszonyok a science fiction világokban: realizmus és liberális intervencionalizmus; az idegenek kezelése
10. Április 28. Társadalmi viszonyok és problémák a science fiction világokban: társadalmi egyenlőség, egyenlőtlenség és az elitek szerepe
11. Május 5. Tolerancia és intolerancia a science fiction világokban: rasszizmus és gender kérdések
12. Május 12. Összefoglalás. A politikai rendszerek változásának előrejelzése. Mit tanulhatunk a science fiction univerzumokból?

Technikai információk és követelmények

A kurzus a szorgalmi időszakban minden kedden 14 órakor lesz, az ELTE ÁJK Egyetem téri épületének IX. előadójában. A kurzus szabadon látogatható; az egyetemi rendszeren keresztüli felvétel nem feltétele a bejárásnak.

Aki hivatalosan, a Neptunon keresztül is felveszi az órát és kreditet szeretne, annak a vizsgaidőszak végéig egy 15-20 oldalas dolgozatot kell írnia az oktatóval egyeztetett, a kurzus tematikájához kapcsolódó témában. A tervek szerint, megfelelő magas színvonalú dolgozat esetén a legjobb munkák kötetben megjelenhetnek.

Irodalmak

  • Az olvasnivaló elsődleges és másodlagos források óráról órára kerülnek meghatározásra. Az előbbi elsődleges források ismeretét tekintjük előzetes ismeretnek:
    • Asimov Alapítvány trilógia
    • Herbet: Dűne (1. kötet)
    • Star Wars univerzum
    • Star Trek univerzum
  • A további elsődleges forrásokat a hallgatók érdeklődésének megfelelően határozzuk meg.
  • A másodlagos források közül a hangsúly alapvetően az alábbiakra kerül:
  • Brode, Douglas – Breyneka, Leah (eds.) 2012. Sex, Politics, and Religion in Star Wars. An Anthology. The Scarecrow Press, Lanham-Toronto-Plymouth.
  • Donald M. Hassler, Donald M. Hassler Clyde Wilcox: Political Science Fiction. University of South Carolina Press, 1997.
  • Hughes: Political Science Fiction. Expert Monitors, Excessive Scepticism and Preventive Rationality. State University of New York Press; Albany, 2008. Chapter 1. http://www.sunypress.edu/pdf/61569.pdf
  • (minta): Krauss, Lawrence M. 2010. The Physics of Star Trek. Basic Books, New York.
  • Price, Andrew 2012. The Politics of Star Trek (amazon e-book).

Ízelítő az előadásból:

(A videó a legutóbbi HungaroConon készült.)

Az oktató és a téma saját felületei:
http://scifipol.tumblr.com/
; https://www.facebook.com/scifipolitics?ref=hl; https://twitter.com/scifipol

Légy tagja a Galaktika Baráti Körnek!

  • A tagok (éves tagságonként) exkluzív könyvvel gyarapíthatják gyűjteményüket:
  1. 2013-as ajándékkötet: G. K. Chesterton: A vándorló kocsma
  2. 2014-es ajándékkötet: Jack London: Ezer halál  – Válogatás Jack London fantasztikus novelláiból
  3. 2015-ös ajándékkötet: Stanley G. Weinbaum: Bolygóközi odüsszeia (a kötet február végén fog megjelenni)
  • A tagok egy évig 35% kedvezménnyel vásárolhatják meg a Galaktika Könyveket
  • A tagság éves díja 4000 Ft (Galaktika előfizetőknek 2000 Ft)

 

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?