Rémálom az óceánon: a tíz legdurvább szellemhajó

Elsüllyedt a pár napja elhíresült szellemhajó, legalábbis így tartják a szakértők, mert minden műszer kijelzőjéről nyom nélkül eltűnt. Ha ez igaz, akkor már sosem fog kiderülni, hogy valóban kannibálpatkány-apokalipszis fenyegette-e az emberiséget. Azonban nem biztos, hogy a Ljubov Orlova az egyetlen szellemhajó, ami a mai napig a nyílt vizeket rója.

 

1. Mary Celeste

A hajóra teljesen elhagyatottan találtak rá 1872 decemberében, egy hónappal indulása után, pedig az időjárási körülmények kiválóak voltak és támadásnak sem volt nyoma. Hiánytalan volt a szállítmány és ételkészletek is. A legénység valószínűleg sietve hagyta el a fedélzetet, mert papírjaik és személyes holmijuk is a hajón maradt, érintetlenül. Miért távoztak akkor? És miért nem kerültek elő soha?

 

2. Baychimo


A Baychimo még 1931-ben vált használaton kívülivé, amikor a jég fogságába került, és személyzete elhagyta. Azonban az olvadás után úgy döntött, önállósítja magát, és világgá indult, hogy több évtizeden keresztül szellemhajóként riogassa az embereket. 1969 óta senki nem látta, de a roncsait sem találták meg…

 

3. Kaz II

A Kaz II egy jacht, amit szintén utasok nélkül találtak 2007-ben. A nyomozás során megállapították, hogy 3 emberrel szállt vízre a hajó, azonban mindannyian szőrén-szálán eltűntek. A gond csak az, hogy semmilyen dulakodásra utaló nyomot vagy fegyvert nem találtak, és az időjárás is kiváló volt abban az időszakban.

 

4. Ourang Medan


Az Ourang Medan esete az egyik legizgalmasabb. A holland hajó éppen indonéziai vizeken siklott 1947-ben, amikor segítséget próbált kérni rádión. Jelentették, hogy a kapitány és a tisztek meghaltak, azonban amire a segítség odaért, már mindenki más is hallott volt az Ourang Medanon. Látható sérülés nem volt a hullákon, azt leszámítva, hogy mindannyiuknak rémült kifejezés ült az arcán, és végtagjaik is védekezően merevedtek maguk elé. Kis idővel ezután pedig felrobbant hajó és teljesen elégett, ezért soha nem derült ki, hogy mi okozta a legénység halálát.

5. Ljubov Orlova


A Ljubov Orlova napjaink leghíresebb szellemhajója. A legérdekesebb a történetében, hogy hiába írunk 2014-et, folyamatosan egymásnak ellentmondó információk látnak napvilágot arról, hogy hol van hajó, vagy működnek-e a műszerei. Vagyis vagy senki nem tudja, vagy direkt titkolja. Elvileg két éve kezdődött ámokfutása, amikor legénység nélkül elszabadult, és azóta néha felbukkan, hogy riogassa az érintett partokat. Most épp Nagy-Britanniát fenyegetette, ráadásul kannibál patkányok hordáival. Természetesen ez is csak egy pletyka, de igazából nem elképzelhetetlen. Van, ahol már azt is vizionálták, hogy nézhetnek ki ezek a vérszomjas fenevadak…

A felsorolás a kattintás után folytatódik

Facebook hozzászólások

You may also like...

4 hozzászólás

  1. benyo47 szerint:

    “Ha ez igaz, akkor már sosem fog kiderülni, hogy valóban kannibálpatkány-apokalipszis fenyegette-e az emberiséget.”
    Eddigi, nem túl széleskörű ismereteim szerint a kannibalizmus egy fajon belüli életben maradást elősegítő étkezési kényszer. Amennyiben ez igaz, érdekelne, mennyire jelentene egy patkányfaj kannibalizmusa emberi apokalipszist?… 🙂

  2. solymosgyu szerint:

    És a bárka? Biztosan ezek-ről is alekszander tehet.

  3. Vian szerint:

    Az apokalipszis azért merült fel ilyen hangzatos szavakban mert a legyengült és egymást felfaló állatok akár veszélyes fertőzést is terjeszthetnek! Ahogy illik ilyenkor előszedték a középkor hírhedt járványait amik egyrészét sajna a rágcsálók okozták….
    Solymosgyu ismét egy zavaros hozzászólás…bárka most mire gondolsz Noé bárkájára???
    Na meg alekszander így kisbetűvel,….ennek nem sok értelme van…..számomra.

Vélemény, hozzászólás?