Rengeteg humorral érkezik Zeusz kora

A Ré kora után hamarosan James Lovegrove Zeusz kora című regénye is elérhetővé válik magyar nyelven.

A cím alapján talán valami komoly könyvre, az ősi mítoszok aprólékos újraértelmezésére, esetleg egy izgalmas, filozofikus értekezésre számítanánk, de a könyv valami mást tartogat számunkra. A téma szinte ugyanaz, a felépítés viszont teljesen más, mint az elődjénél. Kevésbé akar mélyre szántó lenni, a hangsúly a szórakozáson van. Könnyen olvasható és gyorsan lenyűgöz.

A Zeusz kora a maga viszonylag hosszú terjedelmében szinte szakadatlan akciódús, egy percig sem unatkozunk. Összevetve a Ré korával, amely mindvégig titokzatos maradt, ez a mű fokozatosan magyarázatot ígér mindenre.

Az olümposziak nagyjából tíz évvel a regény kezdete előtt megjelennek a maguk mitikus alakjaival, illetve az ő felfoghatatlan erejükkel, és céljuk, hogy békét és rendet teremtsenek az emberiség köreiben, még ha ennek ára is van.

A humor, a komédia nagy szerepet kap a műben, sőt, híres politikusok, médiaszemélyiségek, hírességek kifigurázása is, bár ezek leginkább álcázva, név nélkül.

A Ré kora főszereplője talán érdekesebb karakter, mint akit itt ismerünk meg, de ez szándékosnak tűnik az író részéről, hiszen ebben a regényben inkább az akcióra, technológiára, humorra és persze az olümposziak és az ő kis szörnyeiknek ábrázolására terelődik a hangsúly.

Herkules, Zeusz és Aphrodité talán a leginkább kidolgozott isteni karakterek, de ott van még Ares és Apollón, sőt megjelenik Hermes is vagy éppen Dionüszosz a maga bohémságával.

A technológia, a fegyverek és a felszerelés szépen ki vannak dolgozva, s ellenpontozzák az olümposziak erejét. A cselekmény szuper, ugyanis a tömérdeknyi akció a könyvhöz tapasztja az olvasót.

Ha tehát humorba ágyazott, akcióban gazdag mitológiai történetre vágyunk, akkor érdemes előrendelni a könyvet. Főleg most, hogy néhány napig még 30%-os kedvezménnyel szerezhető be. Irány a bolt!

 

Facebook hozzászólások

You may also like...