Részletes fotókat mutatott be a NASA a Holdon lévő lábnyomokról

Minden korábbinál részletesebben figyelhetőek meg a holdutazók felszíni nyomai a Hold felszínéről készült új felvételeken. Láthatóak a lábnyomok, a holdautó, de még a kitűzött zászló is a képeken. Minden korábbinál részletesebb fotókat közölt a NASA.

Az űrhajósok lépései által megbolygatott holdpor is jól megfigyelhető azokon a felvételeken, amelyeket a NASA közölt kedden a Hold felszínéről. A Lunar Reconnaissance Orbiter-űrszonda (LRO) minden korábbinál jobb felbontású képein több Apolló-expedíció leszállóhelye is látható.

Párosan szép az élet őszi akciónkról itt olvashat és rendelhet könyveket csupán 2000 forintért 2 darabot.

Korábban is közöltek már hasonló felvételeket az emberes expedíciók helyszíneiről, azonban a most bemutatott fotók az eddigi legrészletesebbek. A felvételeket rögzítő LRO ugyanis a korábbi 50 kilométeres keringési magasságát 25 kilométerre csökkentette, és ennek megfelelően még jobb felbontású (azaz még részletgazdagabb) képeket tud rögzíteni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XETHxazrqhrYSqZd

Az Apollo-17 expedíció helyszíne a magasból. Látható a holdkomp felszínen maradt része (Challenger descent stage), nem sokkal felette a kitűzött zászló (flag), valamint sokfelé sötét lábnyomok figyelhetők meg a videón. A holdautó keréknyomai, valamint a Holdon maradt jármű (LRV) is azonosítható a filmen (NASA)

Forrás: NASAAz Apollo-12 küldetés területe, a Surveyor-kráter környékén. Jobbra a Surveyor-3 korábban leszállt űrszonda helye látható, amelynek kameráját visszahozták, majd abból életképes baktériumokat tenyésztettek ki a Földön, amelyek ezek szerint túlélték a holdi tartózkodást (NASA)


Most a 2006-os Galaktika magazin évadát is begyűjtheted, ha egyben vásárold meg a teljes évadot (1-12 szám) csak 2006 forintért! Itt megveheted!

Galaktika magazin 2006 teljes évad (1-12)

Az Egyesült Államokban nemrég mutatták be az Apollo-18 című science-fiction filmet, amely az utolsó valódi holdexpedíció (Apollo-17) utáni utazás történetét dolgozza fel. A valóságban ilyen küldetés nem volt, azonban a többi expedíció végrahajtását számtalan egyéb érv mellett ezek az új képek is bizonyítják.

Forrás: NASAAz Apollo-14 expedíció helyszíne Alan Shepard és Edgar Mitchell lábnyomaival. A küldetés során hajtotta végre Shepard az első golfütést egy másik égitest felszínén (NASA)


Látogass el a facebook oldalunkra,ahol sok-sok érdekes információval, történetekkel és nyereményjátékokkal várunk. Nyerj értékes ajándékokat. Katt ide és szörfölj velünk!

Forrás: origo/tudomány

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?