Szabályozni kell majd az emléktörlő gyógyszereket



Állatkísérletekben már pár éve sikerült megvalósítani a szelektív memóriatörlést, emberek esetében azonban óriási ellenállás mutatkozik még a memóriamódosítás gondolatával szemben is. A szakemberek közül sokan etikátlannak tartják az ilyen beavatkozásokat, és elutasítanak minden, memóriamódosítással kapcsolatos eljárást.

2007-ben egy amerikai orvos, dr. Scott Haig szövetmintát vett műtét közben egy betegből, hogy megállapíthassák, rosszindulatú-e a daganata. A mintát rögtön átküldték a patológusnak vizsgálatra. A páciens még mindig a műtőben feküdt, amikor a patológus a kihangosított belső telefonon keresztül kendőzetlenül közölte kollégáival a rossz kilátásokat. A nő azonban csak helyi érzéstelenítést kapott, így minden szót hallott. Amikor megértette a vizsgálat sokkoló eredményét, sikoltozni kezdett: “Úristen! A gyerekeim!”

Ekkor az altatóorvos gyorsan beadott neki egy propofol nevű nyugtatószert, amelyről ismert, hogy egyes embereknél rövid távú memóriavesztést okoz, azaz elfelejtik a beadás előtti néhány percben történt eseményeket. Ebben az esetben is ez történt. Amikor a nő magához tért, semmire sem emlékezett a korábban hallott rossz prognózisból. Az eset heves vitát váltott ki a szakemberek körében. Sokak szerint a páciensnek joga lett volna eldönteni, akarja-e, hogy befolyásolják a memóriáját, vagy sem.

Vásárolja meg a Galaktika magazin 2007 teljes évadát (1-12) 2007 forintért itt!

Galaktika magazin 2007 teljes évad (1-12)

Az emlékek tompításának vagy törlésének lehetősége ma már egyáltalán nem tartozik a tudományos-fantasztikus könyvek és filmek világába. Számos állatkísérlet eredménye igazolja, hogy az emlékképeket gyógyszeresen tompítani vagy akár teljesen törölni lehet. Néhány hónapja például amerikai kutatók arról számoltak be a Journal of Neuroscience szakfolyóiratban, hogy egy ZIP kódnevű szer hatására a kokainfüggővé tett patkányok elfelejtették, hol kapták meg korábban rendszeresen a kokaint.

Még tart a 7 könyv 7 napig 70%-os vásárlási kedvezménnyel akciónk. Rendeljen most, ne maradjon le róla!

7 könyv 7 napig 70%


Vannak már embereken is kipróbált gyógyszerek, amelyek például enyhíthetik a sokkoló eseményekkel kapcsolatos érzelmi szenvedést. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy a felejtés hiánya az egyik alapvető oka a poszttraumás stressz (PTSD) szindrómának. Ez olyan szorongásos zavar, amely egy sokkoló, ijesztő élmény, életveszélyes helyzet vagy fizikai sérülés után alakulhat ki. A PTSD 5,2 millió amerikait sújt, például a hadszíntérről visszatérő katonák nyolcadának nehezíti meg az életét. A memóriamódosító gyógyszerek egyre ígéretesebbnek tűnnek a PTSD és a különféle függőségek kezelésében is.

Érdemes bennünket követni a facebookon is, ahol számos akcióval, kedvezménnyel vásárolhat, játszhat és nyereményekkel gazdagodhat.

Forrás: origo/tudomány

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?